default_logo

Csillagot kapott a Hírességek Sétányán Petró János


A hagyományokhoz híven idén is elhelyezték két szombathelyi kötődésű ismert személyiség csillagát a mozi árkádja alatti Hírességek Sétányán. Az egyik csillagot Petró János, zenekarunk alapító karnagya kapta. A szeptember 2-i eseményen közreműködött Kiss-Vincze Eszter fuvolaművész és Vas István Andor zongoraművész. Vörös szőnyeg és szikraszökőkút fogadta a “csillagosokat” és hozzátartozóikat, akiket Farkas Mihály és párja, a Broadway Cafe Club üzemeltetői kísértek a sétányon elhelyezett csillaghoz.

Az Agora Savaria Filmszínház árkádja alatti sétányon, a Broadway Club Café előtt azoknak a szombathelyi kötődésű vagy Szombathelyen született művészeknek állítanak emléket, akik a város művészeti életben kiemelkedőt alkottak.

Az idén két zenésszel bővült a szombathelyi Hírességek Sétánya. Az egyik csillag Petró Jánosé, aki a Savaria Szimfonikus Zenekar megalapítója, nagy egyénisége, motorja volt. A másik pedig Erős Attiláé, aki a Lord együttes oszlopos tagja.

Először a márciusban elhunyt Petró János családja érkezett a sétányra, majd a karnagy özvegye, Králik Judit és unokái, valamint dédunokája a vörös szőnyegre léptek és tűzijáték kíséretében vonultak be.

Petró János 5 éves korában kezdett zongorázni, zenei tanulmányait Szombathelyen, Győrött és Budapesten végezte. Karmesterként 1962-ben Szombathelyen debütált, ekkor alapította a város zenészeiből a Savaria Szimfonikus Zenekart, amelynek 30 évig karmestere és főzeneigazgatója volt. Ő vezényelte az első bérletes hangversenyt is 1962-ben. Ennek az eseménynek az 50. évfordulójára ünnepi hangversenyt adott és ünnepi albumot jelentetett meg a Savaria Szimfonikus Zenekar. Neve elválaszthatatlanul összekapcsolódott a zenekaréval, nem véletlen, hogy a Bartók Termet, amely a zsinagóga épületéből lett kialakítva, Petropolitan-nek hívták. A Savaria Művészeti Hetek művészeti igazgatójaként is tevékenykedett, a Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál Szombathelyre helyezésében is jelentős szerepet játszott. Állandó karmestere volt az Állami Operaháznak, a szlovák Filharmónia Zenekarnak, a Ljubjana Rádió- és Televízió Zenekarnak és a grazi Operaháznak is. Számos új mű világpremierjét vezényelte, több lemezfelvételt készített a Hungaroton Budapest és a Press Records Ausztria részére is. Háromszoros Artisjus-díjas, Liszt Ferenc-, Bartók Béla és Pásztory Ditta díjas, Vas Megyei Prima Díjas, a Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagrendjének is a tulajdonosa.

Petró János csillagát a Hírességek Sétányán özvegye, Králik Judit és unokái, Janka és Dorka, valamint dédunokája, Benci leplezték le.







szeptember 6, 2022
Savaria Szimfonikus Zenekar
sso.hu