Ingyenes komolyzeneóra és Magyar Fantázia a Bartók Teremben

Ingyenes komolyzeneóra és Magyar Fantázia a Bartók Teremben

Az év utolsó két koncertjére kerül sor a héten a Bartók Teremben. Október 20-án, csütörtökön a komolyzenéről közérthetően – Hangos látás, színes hallás címmel Vajda Gergely vezető karmester tart közérthető komolyzeneórát a Savaria Szimfonikus Zenekar közreműködésével – mindenkinek, ingyenesen! Másnap, október 21-én nemzeti ünnepünk tiszteletére Magyar Fantázia címmel két-két Liszt- és Beethoven-mű hangzik el Vajda Gergely vezényletével. Szólista: Balog József. A zenekar ezt követően energiatakarékossági megfontolásból az AGORA-Művelődési és Sportházba költözik, a következő hangversenyre már ott kerül sor. Ennek időpontja is módosult az eredetihez képest: november 8-án hallhatják a Petró János bérlet tulajdonosai és a koncertjegyet vásárlók a Győri Filharmonikus Zenekar hangversenyét! A remek atmoszférájú és akusztikájú Bartók Terem októberben még várja a fajsúlyosabb, tisztán akusztikus hangszerekkel megszólaló zene barátait. Mert a komolyzene menő!

Október 20., csütörtök

18:00 – Bartók Terem

Komolyzenéről közérthetően – Hangos látás, színes hallás

Pár évvel ezelőtt Madaras Gergely, akkori vezető karmester tartott közérthető és érdekes előadást a soron következő hangverseny felvezetéseként, előhangversenyeként. Ez a nagyszerű kezdeményezés most újraéled! Október 20-án, csütörtökön 18 órai kezdettel újra indul az egyórás interaktív előadás. Az ismertetett művek és a zenekari próba titkaiba az est házigazdája és karmestere, Vajda Gergely avatja be a közönséget – kicsiknek, nagyoknak, családoknak, zeneszeretőknek és a komolyzenével még csak most ismerkedőknek tárja fel a zene szépségeit.

A Savaria Szimfonikus Zenekar és karmestere vár mindenkit a családi komolyzeneórára, ami közelebb hozza a klasszikus zenét a hallgatósághoz. A belépés ezúttal ingyenes!

Október 21., péntek

19:00 – Bartók Terem

Magyar Fantázia – Hangverseny a Nemzeti Ünnep tiszteletére

Beethoven: István király nyitány Op.117.
Liszt: Haláltánc
Liszt: Magyar fantázia

Beethoven: VII. szimfónia Op.92.

Vezényel: Vajda Gergely
Szólista: Balog József

Jegyár: 4500 Ft

Ludwig van Beethoven (1770-1827) István király nyitányának magyaros hangjait hallgatva csak sajnálkozhatunk, hogy Beethoven Attila című operája csak terv maradt. A lassú bevezetést lendületes főrész követi, amelyben felismerhetjük a IX. szimfónia öröm-témájának korai változatát. A bevezető téma a nyitány középső szakaszában és a befejezés során újra feltűnik.

Liszt Ferenc (1811-1886) Haláltánca egy „Parafrázis a Dies iræ fölött zongorára és zenekarra“. A kompozíció, melynek zongoraszólama kezdésként szinte puritán egyszerűségben szólal meg, hat, számozott variációból épül fel. Liszt zongoraversenyei közül „…ez nyúlik vissza a messzebb múltba, és ez mutat a távolabbi jövőbe“.

A Magyar fantáziában Liszt verbunkos dallamok, táncok anyagát dolgozta fel. A kompozíció 1852-ben készült, pesti premierjén a zongoraszólamot Hans von Bülow játszotta, a zenekart Erkel Ferenc vezényelte. Legfontosabb, gyakran visszatérő témája a Magasan repül a daru kezdetű népies műdal.

Beethoven a VII. szimfóniát élete egyik legjobb művének tartotta. A szimfónia bemutatójára a hanaui csatában megsebesült katonák számára rendezett jótékonysági koncerten, 1813-ban, Bécsben került sor. Az első tétel hosszú, kimért tempójú bevezetéssel indul mely után kontrasztként hat a szonátaformájú, ritmikus, gyors dinamikai és váratlan hangnemváltásokra épülő főrész. A második tétel óriási sikert aratott, melyet megismételtettek a premieren. A scherzo különlegessége a kibővülő A-B-A-B-A formára, ami Beethovennél ebben az időszakban más zeneműveiknél is meglehetősen gyakori. Az utolsó, szonátaformában íródott tétel a szimfónia valódi megkoronázása, melyen bámulatos erő uralkodik. A szimfónia tételeinek sajátos ritmikája adja a mű jellegzetességét, melyet áthat a tánc energiájának örvénylése.

Schreibe einen Kommentar

Deine E-Mail-Adresse wird nicht veröffentlicht. Erforderliche Felder sind mit * markiert

vierzehn − 6 =

Ähnliche Beiträge

Pin It on Pinterest