Izgalmas műveket hallhatott bolerótól keringőn át az ütőhangszeres concertóig a közönség március 10-én, a Petró János bérlet 6. hangversenyén, az AGORA Művelődési és Sportházban.
A közönség alighanem még magában hordozta az elmúlt heti koncert benyomásait, amikor hét nappal később beült a Savaria Szimfonikus Zenekar újabb bérletes hangversenyére a Sportházba. Hamar kiderült azonban: aki „folytatásra“ számított, annak ez nem jött be, hiszen több szempontból is az előző élmény megfordítása következett.
Az extravagancia ezúttal a karmesteri oldalról átvándorolt a művek térfelére: kiderült, a francia karmester, Rémi Durupt szolidan, szinte láthatatlanul vezényel, miközben a művek – főleg az est első részében – jócskán a „hétköznapiatlanság“ mezsgyéjén mozogtak.
Az sem kerülhette el a figyelmet, hogy a zenekar térfelén sokféle szokatlan eszköz van elhelyezve, amiknek funkciójára csak a későbbiekben derült fény. Ide tartozott például néhány gyerek-úszóeszközre emlékeztető rózsaszín rúd, egy Crofton-serpenyő, néhány borospohár és pár ilyen-olyan függeszkedő kellék.
Már az első darab (Ravel: La Valse) felvetette a hallgatóban a „strukturált káosz“ gondolatát: a mű keringőbe szuszakolt színes mozgalmasság, időnkénti klasszikus áthallásokkal.
A színpad hátsó részén elhelyezett ütős szekció bravúrosan ellenpontozta a szólista műveleteit, időnként a rózsaszín műanyag kellék (minek nevezzelek, talán gégecső?) suhogtatásával, és minden más elképzelhető és elképzelhetetlen dobolható tárgy bevetésével: a próbán készült fényképek tanúsága szerint még konyhai tepsin és poharakon is játszottak. A különleges produkció végén a színpadra lépett a mű láthatólag és méltán elégedett szerzője is. A koncerten személyesen részt vett Eötvös Péter kortárs-kísérletező zeneszerző, akit Kiss Barna igazgató külön is köszöntött.
A szünetet követően az előzmények után szinte meglepetésként hatottak Faure művének (Pelléas és Mélisande – szvit) szelíden romantikus dallamívei. A harmadik tétel, melyet több átiratból ismerhetünk, Joó Nikoletta kifinomult fuvolaszólója és az őt kiegészítő többi szólista és szólam révén gyönyörködtette a közönséget. A negyedik tétel a mű alapjául szolgáló történet (szomorú, de azért nem remény nélküli) kimenetelére tekintettel csattanó nélkül, finom kivezetéssel ért véget.
A hangverseny zárásaként következett Ravel közismert és népszerű Bolerója. A hosszú bevezetés során a fúvós szólamok egymástól vették át a dallam bemutatását, miközben a vonósok türelemből jeleskedtek: szinte végtelennek tűnt az idő, amíg egyenletes pizzicatóikkal biztosították a hátteret a keleties dallam terjengésének, míg végül az összes hangszer beleolvadt a művet megkoronázó fináléba.
Szöveg: Ila
Fotók: Büki László / Savaria Szimfonikus Zenekar