Kortárs mélyvíz: belemerültünk, újjászülettünk – A szimfonikusok főhajtása a 100 éve született Ligeti György emléke előtt

Kortárs mélyvíz: belemerültünk, újjászülettünk – A szimfonikusok főhajtása a 100 éve született Ligeti György emléke előtt

Március 31-i koncertjén visszatért „otthonába“, a Bartók Terembe a Savaria Szimfonikus Zenekar. A műsoron szereplő modern, ám mégis magával ragadó, merész komplexitású Ligeti-művek különleges zenei élményt adtak a Savaria bérlet 6. hangversenyén. A Fejérvári Zoltán helyére „beugró“ Csalog Gábor zongoraművész mély tiszteletet érdemel azért, amit véghez vitt: a Ligeti-darabok helyenként olyan ritmikai kihívást jelentettek, hogy egy ütősnek is becsületére vált volna. Az előadás vége vastaps, a közönség négyszer hívta vissza a zongoraművészt. Ez legyen intő jel a hezitálóknak: egy kis nyitottsággal a modern is lehet szórakoztató, de legalábbis érdekes. Végül Brahmsszal visszatértek a szabályos harmóniák – jókedvű karmester, pozitív összkoncepció, szépséges szólók adtak léleksimogató végszót a hangversenyhez.

Újra otthon! Március 31-i koncertjükön a szimfonikusok visszatértek a Bartók Terembe. A szelídebb dimenziók otthonosan vették körül mind a zenekart, mind a nézők ritkásabb mezőnyét. Talán a műsoron szereplő modern műveknek szólt a tartózkodás? Jelentem, nem volt indokolt.

Amilyen óvatos megadással várta az ember az első darabot, olyan nagy volt a meglepetés: a Ligeti György (1923-2006) korai művei közé tartozó, több dallam laza füzéréből álló Concert românesc (1951) melodikus, szellemes, pezsdítő hatású, kimondottan szórakoztató. A témák szó szerint szökelltek a szólamok között, miközben minden egyes megszólíttatott zenekari tag vagy csoport hozta a formáját. Bozsodi Lóránt koncertmester kiváló szólója külön is említést érdemel.

Az oboista Kiss Dominik által bűvölt, majdnem földig érő, különleges hangú fúvós hangszer (tárogató vagy tán basszusoboa?) erősítette a mű népies jelleget, melynek segítségével a szerző állítólag a modernebb darabokat fenyegető cenzúrát is igyekezett kikerülni (ez nem jött be, mert anno mégis betiltották). A végeredmény azonban parádés, tényleg melegen ajánlott, akár terápiás céllal is, például sötétebb napokra.

Fotó: Büki László / Savaria Szimfonikus Zenekar

Miután Fejérvári Zoltán zongoraművész lemondani kényszerült szereplését, nem lehetett egyszerű 2-3 nap alatt „helyettest“ találni, akinél van „készen“ Ligeti darab, ha nem is a műsoron szereplő, mert az már tényleg csoda lett volna. Ezt Vajda Gergely vezető karmester is megerősítette a közönséghez intézett szavaiban. Egy kandidátus azonban mégiscsak akadt, és nem is akármilyen: Csalog Gábor zongoraművész és Ligeti György korábbi emberi, valamint „műbéli“ kapcsolódása mentette a szituációt.

Zenekari szerzemény helyett tehát zongoraszóló következett. Csalog Ligeti György 11 rövid darabból álló zongoraciklusából, a Musica Ricercataból játszott hatot, valamint három Ligeti-etűdöt adott elő. A rétegekben felhalmozott, hozzá illően kissé borzas kottafüzetekben ide-oda lapozó művész elképesztően uralta a matériát. Amit véghez vitt, mély tiszteletet érdemel: a darabok helyenként olyan ritmikai kihívást jelentettek, hogy egy ütősnek is becsületére vált volna.

Magáról a zenéről elmondható, hogy inkább szellemi, mint érzelmi jellegű, paradox módon a dallam többször a ritmus szolgálatában áll, időnként félrevezet és leleplez: monoton menetekbe szúr be váratlan kontrasztot, egy fricskát? (Talán, hogy elég éber-e a közönség, vagy sikerült jól „bealtatni“ a figyelmét, lépre ment-e a látszólagos „történéstelenségben“?) Még néhány szabad asszociáció az élményről: enigma, elvont tájak, misztikus helyszínek, Colombo filmekbe illő rejtélyek, titokzatos gondolati szövevények, üveg harangjáték-forgatag zongorán, stb.

Fotó: Büki László / Savaria Szimfonikus Zenekar

Feltűnő volt, hogy a szerző a zongora billentyűzetén lévő legmagasabb és a legmélyebb hangoknak kiemelt szerepet szánt, talán az egyenlőség jegyében (modern gondolat), vagy hogy ők is egy kicsit szeretgetve legyenek? Akárhogy is, az előadás vége vastaps volt, a közönség négyszer hívta vissza a zongoristát (látható meglepetésére). Ez legyen intő jel a hezitálóknak: egy pici erőfeszítéssel, nyitottsággal az igen modern is lehet szórakoztató, de minimum érdekes.

A szünet után a (reménybeli) tavaszhoz illő hangulatú Brahms szimfónia (II. D-dúr szimfónia Op.73) elsőre szinte értelmezhetetlen volt az előzmény után, de aztán a fül hamar visszaszokott a szabályos harmóniákra. Jókedvű karmester, pozitív összkoncepció, néhány szépséges szóló: Koncz Péter kürt, Badics Krisztina oboa, no és a fuvola: mintha Brahmsnak a sok kedves „gyereke“ közül valahogy itt ez a hangszer lett volna a kedvence, amely Joó Nikolett kezében méltón valósította meg szerepét.

Fotó: Büki László / Savaria Szimfonikus Zenekar

Április 6-án, csütörtökön újra a Bartók Teremben adja húsvéti hangversenyét a zenekar. Műsoron Rossini Stabat Mater-e, közreműködik a Nemzeti Énekkar és énekes szólisták, vezényel Kovács János.

Szöveg: Ila
Fotók: Büki László / Savaria Szimfonikus Zenekar

A szimfonikusok főhajtása a 100 éve született Ligeti György emléke előtt – Savaria bérlet 6. ea.

Schreibe einen Kommentar

Deine E-Mail-Adresse wird nicht veröffentlicht. Erforderliche Felder sind mit * markiert

2 × eins =

Ähnliche Beiträge

Pin It on Pinterest