Nagysikerű koncerttel mutatkozott be Dubajban a Savaria Szimfonikus Zenekar

Nagysikerű koncerttel mutatkozott be Dubajban a Savaria Szimfonikus Zenekar

Négy alkalommal lép fel a dubaji Coca-Cola Arenában az InClassica International Music Festival 2023 részeként a Savaria Szimfonikus Zenekar. A fesztiválon eddig magyarországi zenekar még nem szerepelt. Első hangversenyükön, február 20-án egykori vezető karmestere, Madaras Gergely dirigálta a zenekart, akivel még két alkalommal lép koncertpódiumra Szombathely nemzeti minősítésű zenekara.

Szép számú közönség előtt adott nagysikerű koncertet hétfőn este a dubaji Coca-Cola Arenában a Madaras Gergely vezényelte Savaria Szimfonikus Zenekar.

Az egykori vezető karmester és a zenekar között „működött a kémia“, az együttzenélés öröme pedig az est legnagyobb lélegzetű művében, Mendelssohn IV. A-dúr „Olasz“ szimfóniájában teljesedett ki. Különösen a fúvósoktól kívánt extra teljesítményt a mű, ezért a hangverseny végén Madaras Gergely a zenekar fuvolaművészének, Kovács Katalinnak adott át virágcsokrot.

Kovács Katalin fuvolaművész – Fotó: Rykala Abigél

A hangverseny kedves érdekessége volt, hogy a helyi közönség lelkesen tapsolt a tételek között is.

A szimfonikusok még további három alkalommal lépnek az impozáns koncertpódiumra, ma este is Madaras Gergely vezényletével, szólistaként Fabrizio Meloni klarinétművésszel.

A dubaji Coca-Cola Arena – Fotó: Nábrádi Szabolcs

Az egy hónapos fesztivál esti koncertjei során 50 világhírű szólista, 5 vezető szimfonikus zenekar és 15 neves karmester tárja fel a közönség előtt a komolyzene varázslatos világát. Erre a rangos fesztiválra kapott meghívást a Savaria Szimfonikus Zenekar, aminek élén három alkalommal egykori vezető karmestere, Madaras Gergely fog állni.

Nyitókép: Elkezdődtek a próbák Madaras Gergely karmesterrel, néhány zenekari tag már helyi, arab viseletet öltött – Fotó: Nábrádi Szabolcs

További fotók a „dubaji kalandról“ a zenekar facebook oldalán!

A Savaria Szimfonikus Zenekar fellépései:

Schreibe einen Kommentar

Deine E-Mail-Adresse wird nicht veröffentlicht. Erforderliche Felder sind mit * markiert

2 − eins =

Ähnliche Beiträge

Pin It on Pinterest