1969-ben született Aknaszlatinán, Kárpátalján. Elemi osztályi tanulmányait 1976-ban Szlatinán kezdte majd 1988-ban az Ungvári Zeneművészeti Szakközépiskolában érettségizik. 1990-ben a Lembergi Zeneakadémián kezdi tanulmányait. 1995-ben előadóművészi, kamaraművészi és tanári diplomát szerez brácsa szakon.1995-96 között az Ungvári Zeneművészeti Szakközépiskolában brácsát tanít. 1996-99 között szólamvezetője a kassai Operaszínház zenekarának. 1999 májusától a miskolci Nemzeti Színház brácsa szólamvezetője, 2000 szeptemberétől a Savaria Szimfonikus Zenekar és a Camerata Pro Musica kamarazenekarban is ezt a tisztséget tölti be.Számos díjnyertes szólóestet, kamaraestet tudhat magáénak Európa különböző városaiban (Lemberg, Nyírbátor, Kassa, Bayreuth, Szombathely).




Tóth Péter 1975-ben született. Tanulmányait Szarvason, Kecskeméten és Szegeden végezte.1999-ben diplomázott. 2000-től Savaria Szimfonikus Zenekar brácsása.Tagja a Dohnányi triónak, a Nádasdy triónak és a Spinto kvartettnek.
Joó Nikoletta Szegeden született. Zenei tanulmányait a szegedi zeneiskola után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Szegedi Konzervatóriumában végezte, tanára Lass Zoltán. 2002. decemberétől a zenekar tagja.


Az erdélyi származású fuvolaművész 9 éves korában kezdte a fuvolázást Bázsa Levente kezei alatt a szatmárnémeti „Aurel Pop” Zene- és Képzőművészeti Líceumban. Első tanára tanította őt a líceum befejeztéig. A fuvolaművészi diplomáját a kolozsvári „Gheorghe Dima” zeneakadémián, 2016-ban szerezte meg, ahol tanára prof. Costea Gavril, segítette fejlődését. Az „Erasmus” ösztöndíj által, 2013-ban egy tanulmányi félévet töltött a detmoldi (Németország) „Hochschule für Musik”-ban, kiemelkedő szakmai tudást sajátíthatott el a Liszt Ferenc díjas prof. Bálint Jánostól. Mesterkurzus hallgatóként Bodoky Gergely-től, Seiya Ueno-tól, Cristina Bojin-tól vehetett át szakmai tapasztalatokat.Szólistaként fellépett a szatmárnémeti „Dinu Lipatti” filharmonikusokkal. Előadóestet tartott Kolozsvár több színpadán.





1961. december 26-án született Szombathelyen. A Hámán Kató Általános Iskola zenei tagozatára járt. Hangszeres tanulmányait gordonka szakon a Bartók Béla Zeneiskolában kezdte Tibold Ivánnénál. A középiskolában Pálkövi Antalnál tanult, itt érettségizett 1980-ban. Ezután felvételizett a Győri Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára, ahol 1983-ban diplomázott.Jelenleg a Savaria Szimfonikus Zenekarban dolgozik, mellette a Szombathelyi Bartók Béla Zeneiskolában tanít.






Tanulmányait Pápán, Szombathelyen és Szegeden végezte. 1998-tól 2003-ig tagja volt a Weiner Leó Kamarazenekarnak. A diploma megszerzése Szombathelyen él, ahol a Savaria Szimfonikus Zenekarban játszik.
2004-ben a Rajter Lajos emlékverseny díjazottjai között szerepel, 2006 óta pedig koncertmestere a Johann Strauss Operette Wien zenekarának.2004 óta tagja a Camerata Pro Musica együttesnek, ahol a számára egyik legkedvesebb zenélési formában, egy vonós kamarazenekarban muzsikálhat.

Déván született 1959-ben. Szülővárosában kezdte hegedűtanulmányait, majd az aradi zenelíceumban folytatta ahol Fátyol István és Ioan Balan voltak a tanárai. A Kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián szerezte hegedűművész diplomáját, Liviu Ghitea (hegedű), Ilse L. Herbert és Petre Baciu (kamarazene) tanítványaként.
1983-ban III. díjat nyert a Brassói Nemzetközi Kamarazenei Fesztiválon vonósnégyesével. Művészi fejlődésére nagy hatást gyakorolt Yehudi Menuhin, Ruha István és Ágoston András mesterkurzusain való részvétel.
A Nagyszebeni Állami Filharmonikus Zenekar tagja 1984-től, majd 1989-től koncertmestere. Alapítója és művészeti vezetője volt a Camerata Cibiniensis kamarazenekarnak, amelynek hangversenymestereként és szólistájaként számtalan koncerten, rádió, tv és lemez felvételen szerepelt Romániában illetve külföldön: Oroszország, Fehéroroszország, Moldávia, Ausztria, Németország, Franciaország, Korzika, Olaszország, Spanyolország.
1993-tól Magyarországon él és a Szombathelyi Savaria Szimfonikus Zenekar koncertmestere.A Camerata Pro Musica kamarazenekart 16 lelkes kollégával együtt alapította 1995- ben.









Tanulmányait Pécsett végezte.Főiskolai tanára Földesi Lajos volt. Diploma után a zalaegerszegi Zeneiskolában tanított egy évig. Azóta a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar tagja.





1992-ben született Szombathelyen. Zenei tanulmányait 6 évesen édesanyjánál, Radványiné Novák Juditnál kezdte a szombathelyi Bartók Béla Zeneiskolában. Középiskolai tanulmányait a Premontrei rendi Szent Norbert Gimnáziumban valamint a győri Richter János Zeneművészeti Szakközépiskolában végezte Dr. Molnárné Dr. Svikruha Mártánál. 2011-től a győri Varga Tibor Zeneművészeti Intézetében ismét Dr. Molnárné Dr. Svikruha Márta növendéke lett. 2014-ben felvételt nyert a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem művész master képzésére, ahol egy évig Járdányi Zsófiától tanult. 2015 és 2018 között Környei Zsófia növendéke. 2018-ban szerezte meg művész tanári diplomáját szintén a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. Lehetősége volt tanulni Perényi Esztertől, Kelemen Barnabástól, Gulyás Mártától. A Savaria Szimfonikus Zenekarba 2014-ben nyert felvételt. 2018 óta a szombathelyi Művészeti Szakgimnázium tanára.



Fodor Dániel 2005 óta tagja a Camerata pro Musica kamarazenekarnak.Hegedű tanulmányait Fodor Péterné növendékeként kezdte, művészi diplomáját 2000-ben, a Budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerezte, Zs. Szabó Mária osztályában.Rendszeresen részt vett Zsigmondy Dénes hazai és külföldi mesterkurzusain, valamint 2003 nyarán elvégezte, a Jungen Münchener Philharmonie által szervezett „Sommerakademie in Kloster Seeon” elnevezésű kamarazenei kurzust.Ugyanebben az évben nyert felvételt a Savaria Szimfonikus Zenekarba.A zenekari munka mellett tagja a Fodor Kamaraegyüttesnek és folyamatosan fellép különböző kamarazenei formációk tagjaként Magyarországon és külföldön egyaránt.















Szombathelyen született 1988-ban. Zenei tanulmányait a szombathelyi Bartók Béla Zeneiskolában kezdte zongorán, Bognár Rita növendékeként. Ezt követően kezdett trombitálni, majd kürtölni Buza Gáspárnál, ezután felvételt nyert a szombathelyi Művészeti Szakközépiskolába, ahol szintén Buza Gáspár növendékeként végezte középiskolai tanulmányait. Az érettségit követően felvételt nyert a Debreceni Egyetem Konzervatóriumába, ahol Kökényessy Miklósnál, dr. Kovalcsik Andrásnál és Győrfi Péternél tanult, majd 2010-ben kürttanár, kamaraművész diplomát szerzett kiváló minősítéssel. Ugyanebben az évben felvételt nyert a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar mesterszakára, ahol 2012-ben okleveles zeneművész-tanár képesítést kiváló minősítéssel, emellett okleveles kürtművész képesítést kitüntetéses minősítéssel szerzett.
Kőszegen született, zenei tanulmányait a kőszegi Állami Zeneiskolában kezdte Maitz József növendékeként. A Jurisich Miklós Gimnáziumban letett érettségi vizsgák után zenei tanulmányait a szombathelyi Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta Buza Gáspár Tanár Úrnál. Kürttanári diplomáját a győri Széchenyi István Főiskola Zeneművészeti karán szerezte Molnár Gyula növendékeként. 1996 óta a szombathelyi Savaria Szimfonikus Zenekar tagja.
1991-ben született Szombathelyen. Tanulmányait Buza Gáspárnál és Hector McDonaldnál végezte. 2014-ben diplomázott a Kunstuniversität für Musik und Darstellende Kunst Graz kürt tanszakán.2014 szeptember óta a Savaria Szimfonikus Zenekar tagja.A zenekar mellett foglalkozik historikus hangszerekkel, gyakran működik közre a Concentus Musicus Wien, Il Complesso Barocco, Helsinki Baroque Orchester együttesek vendégművészeként.2013 óta a Capella Savaria kamarazenekar első kürtöse.
Zenei képzések:1978-83 Zeneművészeti Szakközépiskola Szombathely1984-89 Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola gordon kamaraművész és szakközépiskolai tanári szakMunkahelyek:1990- Bartók Béla Zeneiskola Szombathely - tanár1990- Savaria Szimfonikus ZenekarKamarazenei tevékenységek:Tagja illetve állandó közreműködője az alábbi együtteseknek, intézményeknek:Bad KrozingenFin de Siecle kvartett FreiburgCamerata Pro Musica KamarazenekarCapella Savaria Barokk Zenekar



1972-ben született Püspökladányban. Itt járt cselló szakra Herczegh Lászlónál. Majd nagybőgő szakon folytatta tanulmányait Bíró Ferencnél. Debrecenben Saru Károlynál tanult. Pécsett a Zeneművészeti Főiskolán Nagy Péternél szerezte meg a diplomáját. Grazban Alfred Krawagna volt a tanára.1996-tól a Savaria Szimfonikus Zenekar tagja.





Badics Krisztina Debrecenben született. Alap és középfokú tanulmányait Nyíregyházán kezdte Szitha Miklósnénál, Davidov Szergejnél, és Ludmány Antalnál. Az érettségi után felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Debreceni Konzervatóriumába, ahol 2002-ben Kányási Józsefnél szerzett oboaművész-tanár diplomát. 2002-től Adolf Traar osztályában tanult Grazban, majd 2004-től lett tagja a Savaria Szimfonikus Zenekarnak.

Baldauf Veronika Szombathelyen született, alapfokú zenei tanulmányait is itt végezte a Bartók Béla Zeneiskolában, előbb Kovács Miklósnál, aztán egy évig Simon Viktóriánál, végül Deákné Csonka Mártánál. Ezt követően felvételt nyert a veszprémi Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskolába, ahol Egyed Józsefnél tanult tovább oboázni. Érettségi után a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre (a Zeneakadémiára) került, Csánky Emília osztályába. 2010-ben szerezte oboaművész-tanár diplomáját. DAAD ösztöndíjjal egy további évig Kölnben tanult Christian Wetzel professzornál. 2009. októbere óta a Savaria Szimfonikus Zenekar tagja.

Kiss Dominik Budapesten született, alapfokú zenei tanulmányait is itt végezte a ferencvárosi Ádám Jenő Zeneiskolában Bertalan Ákosnál. Ezt követően felvételt nyert a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskolába, ahol Rajnai Mariannál kezdte meg tanulmányait, később Gombai Józsefnél folytatta, majd Rácz Ottónál fejezte be. Érettségi után felvételt nyert a győri Széchenyi István egyetem Varga Tibor Zeneművészeti Intézetébe, ahol Dr. Girgás Ágnes növendéke ként kezdte és Dr. Salvi Nóránál folytatta tanulmányait. 2016 szeptembere óta a Savaria Szimfonikus Zenekar tagja.



Gazdag János Marcaliban született, az általános iskolát itt végezte a Noszlopy Gáspár Általános Iskolában. Tanulmányait a Szombathelyi Művészeti Szakközépiskola és Gimnáziumban folytatta, majd a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán szerzett diplomát. Az iskola elvégzése után egyből a Szombathelyi Szimfonikus Zenekarhoz nyert felvételt. A zenekari munka mellett a Szombathelyi Bartók Béla Zenei Alapfokú Művészetoktatási Iskola tanára.



Lővey Márk 1989. december 17-én született Zalaegerszegen. 8 évesen kezdett el trombitálni szülővárosában a Pálóczi Horváth Ádám alapfokú Művészetoktatási Intézményben Vörös István tanítványaként. 2004-2009-ig a veszprémi Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskola és Diákotthon tanulója. Sikeres érettségi vizsgát követően felsőfokú tanulmányait Győrben a Széchenyi István Egyetem Varga Tibor Zeneművészeti Intézetben kezdte meg Dr. Hontváry Csaba tanszakán, ahol 2013-ban diplomát szerzett előadóművész klasszikus trombita szakirányból. Zenetanár Mester diplomáját a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán szerezte meg 2016-ban.Versenyeredményei: A debreceni Rézfúvós, Ütőhangszeres Találkozó és Versenyen több alkalommal vett részt ahol 2., 4. és különdíjban is részesült ezenkívül a Varasdy Frigyes Országos Főiskolai-Egyetemi Trombitaversenyen 3. helyezést ért el.Komolyzenei tanulmányain kívül más stílusú és összetételű zenekarokban is fellép. 2004-től a zalaegerszegi Városi Fúvószenekar tagja 2006-tól a Pertu Jazz Group alapítója. Rendszeres kisegítője a Zala Szimfonikus Zenekarnak is. 2014-től a Savaria Szimfonikus Zenekar tagja.














