Egy éve elhunyt Mérei Tamás

Egy éve elhunyt Mérei Tamás

Egy éve elhunyt Mérei Tamás

                                                                              

Mérei Tamás a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerzett művészdiplomát, majd Indianában tanult, aztán jött a Yale, majd New York, a The Juilliard School következett. Európában Bonnban és Párizsban szerepelt először, számos külföldi díjban részesült. 2000 és 2006 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára volt, közben a Klagenfurti Színház Zenekarának szólógordonkása. A külföldön szerzett tapasztalatai ellenére sosem gondolt arra, hogy véglegesen letelepedjen az Egyesült Államokban, Magyarországot tekintette az igazi hazájának.

A Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatójaként eltöltött éveket „turbulens” időszaknak nevezte: újraindította az Iseumi Szabadtéri Játékokat, a zenekar nemzeti besorolást kapott, a Liszt Emlékév alkalmából a Sony Magyarországon egyedüliként velük készített Liszt-lemezt, a BBC egy DVD-t készített, elindult a Hollywood Classics sorozat, ami egy önálló brand lett, az előadások nézettsége jelentős mértékben növekedett. Sikerült megkedveltetnie a zenekart az emberekkel.

Szombathelyre hozta Vásáry Tamást, Ramon Vargast, Shlomo Mintzet, Miklósa Erikát, számos nagynevű és elismert művésszel egyetemben. Hagyományteremtő céllal pódiumot biztosított a tehetséges ifjú muzsikusoknak a Bartók Teremben, a szimfonikus zenekar kíséretével. Intézményvezetőként is hű maradt művészi elveihez, mindig a tökéletességre törekedett a hangversenyek megvalósításakor.

Fogékony volt a segítésre, mélyen megérintették az emberi sorsok, különösen a fogyatékkal élő vagy hátrányos helyzetű gyermekek. A „Csodák márpedig vannak” alapítvány létrehozása mellett számos jótékonysági rendezvényt és koncertet szervezett, ezeken az alkalmakon gyakran ő maga is fellépett.

A zenekarral kapcsolatos terveiről így vallott: „Én azt kívánnám, hogy aki ide érkezik Szombathelyre, vagy aki itt él, alakuljon ki bennük olyan kép, hogy a Savaria Szimfonikus Zenekar egy nagyon magas szintű, rendkívül értékes, egyedi intézmény. Szeretném, hogy mindenki számára minőségi élményt jelentsen kapcsolatba kerülni a zenekarral, és hogy ez a kapcsolat az egyik nagy tartópillére legyen a ‘szombathelyi kulturális tudatnak’. (…) Azt szeretném, hogy legyen egy mindenki által szeretett, tisztelt, csodált intézmény, aminek minden működési eleme ezt a magas színvonalat sugallja, és ezt köszöni meg.”

Mérei Tamás nagyon fontosnak tartotta a közönséget, akiket lehet „nevelni”, de megerőszakolni nem. A felelősséget az egyensúly megtalálására helyezte, hogy ne mindig pl. Csajkovszkij V. szimfóniája menjen, hanem legyen kellő számú újdonság is, de nagyon finoman bánt ezzel, különösen a kortárs zene vonatkozásában. A másik oldalon nyitott volt a filmzenék felé, és a szombathelyi kötődésű könnyűzenei zenekarok felé is.

Aktívan részt vett a Weöres Sándor Színház „Miért Szép?” című sorozatában, lenyűgözte a vers és a zene találkozása. Rajongott az óceáni versenyvitorlázásért, tagja volt a Magyar Sportújságírók Szövetségének, az Aqua Magazinnak tudósított. Szűkebb lakhelyét is kedvelte, a Csónakázótó, a Gyöngyös part, a Velemi-hegység és az Őrség voltak a kedvencei.

Születése óta küzdenie kellett az egészségéért, 47 éves korában hosszú betegség után ragadta el a halál.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hat + hét =

Pin It on Pinterest