default_logo

Évadnyitó hangverseny Vajda Gergellyel


A közönség szűnni nem akaró tapsának két oka is volt pénteken a Savaria Szimfonikus Zenekar évadnyitó hangversenyén. Az egyik – magától értetődően – a művészi teljesítmény zenekartól, karmestertől és szólistától, a másik, hogy újra láthatta és hallhatta a város nemzeti minősítésű zenekarát a kimagasló produkciókra mindig jó érzékkel rezonáló publikum.

Eötvös Péter, Mozart és Mahler egy-egy műve szerepelt a Savaria Szimfonikus Zenekar szeptember 9-i évadnyitó hangversenyén. Az idei évadtól Petró János nevét viselő bérlet első előadásán szólistaként fellépett Kokas Katalin hegedűművész, a zenekart Vajda Gergely vezető karmester vezényelte. A hangverseny előtt Kiss Barna igazgató köszöntötte a közönséget és kívánt az évadhoz feledhetetlen élményeket, katartikus pillanatokat.

Különleges kortárs művel, Eötvös Péter Dialógus Mozarttal című darabjával indult az évad, amihez az Eötvös Péter Alapítvány is biztosított hangszereket. Vajda Gergely koncepciója, miszerint a kortárs zene nagyobb hangsúlyt kap majd a hangversenyrepertoárban, izgalmas felütéssel igazolódott: a hangsúlyos ütős- és fúvósjelenléttel dolgozó mű rafinált idézeteivel, induló dallamaival fel nem használt mozarti töredékeket, témaötleteket csaltak elő, amik Eötvös értelmezésében váltak érdekes játékokká összecsengő és disszonáns hangzásokkal, különleges hangszín-felületekkel.

A szünet előtt az évadot jellemző zenei sokszínűség jegyében a kortársról klasszikusra váltott a zenekar Mozart V. A-dúr hegedűversenyével, aminek szólistája a Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, Kokas Katalin volt. Ahogy a szünetben is elhangzott, a műsorválasztás telitalálata találkozott a remek szólista kivételes és lenyűgöző hegedűjátékával. Kokas Katalin mély beleéléssel vezette a publikumot a mű mélységeibe és magasságaiba. A darab végén nem is maradhatott el a vastaps, amire a művésznő férjével, Kelemen Barnabás Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas hegedű- és brácsaművésszel tért vissza a pódiumra. A művészházaspár ráadása – Mozart G-Dúr hegedű-brácsa duó 1. tétele – valóban a hab volt a tortán!

A szünetet követően Gustav Mahler I. D-dúr „Titán“ szimfóniája hangzott el. A darab nagyzenekari nyitótaktusaira a „zenészvárakozóból“ trombitatrió válaszolt, majd a három zenész csatlakozott a zenekarhoz, hogy egy érzelemdús, elementáris művet teljesítsen katartikussá.

A közönség szűnni nem akaró tapsának két oka is volt pénteken, a Savaria Szimfonikus Zenekar évadnyitó hangversenyén. Az egyik – magától értetődően – a művészi teljesítmény zenekartól, karmestertől és szólistától, a másik, hogy újra láthatta és hallhatta a város nemzeti minősítésű zenekarát a kimagasló produkciókra mindig jó érzékkel rezonáló publikum.

Összességében gyönyörű zenei élményt adtak a zenekar művészei és az est szólistája, Vajda Gergely pedig mesteri határozottsággal fogta össze a zenekart. Ahogy Horváth Imre zenepedagógus megfogalmazta: „a művek szép, esti kikapcsolódást nyújtottak annak, aki elfogadta az előadók ajándékát, tudásuk megosztását, hangszeres játékuk mesteri virtuozitását, a hangok életre keltését„.







September 12, 2022
Savaria Symphonieorchester
sso.hu