A japán kultúra a 19. század második felében nagy népszerűségre tett szert az európai művészet köreiben. A számos, misztikusnak tűnő tradíciója, az európai szemlélet számára szokatlan társadalmi berendezkedése írók és zeneszerzők fantáziáját egyaránt megmozgatta.1900-as londoni tartózkodása idején Giacomo Puccini megtekintette David Belasco Madama Butterfly című egyfelvonásos színművének előadását. A darabot olyannyira szívbemarkolónak találta, hogy rögvest megkérte kiadóját, Ricordit az elkészítendő librettó jogi vonzatainak rendezésére. 1901 elején meg is kezdődhetett a munka, melyet Puccini kedvenc librettistáival, Luigi Illicával és Giuseppe Giacosával végezhetett. Szenvedélyesen zajlott a munka, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy Illica el is utazott Nagasakiba a helyszínen gazdagítva tapasztalatait a japán kultúráról, Puccini pedig a japán zenét tanulmányozta hasonló elhivatottsággal. Az opera első előadása azonban mindezek ellenére csúfos kudarcba fulladt. A lényegesen átdolgozott verzió bresciai előadása volt az, mely 1904. május 28-án elhozta a megérdemelt és máig tartó sikert az alkotóknak.Az opera szívszorító történetében két, egymástól fényévnyi messzeségben elhelyezkedő kultúra szimbolizálja az ártatlanságot és az érzéketlenséget; a feltétel nélküli bizalom és az önző léhaság tragikus találkozását jelenítik meg. Mindezt persze korántsem didaktikus tanmeseként formálták meg a Madama Butterfly alkotói. A morális korlátokat nem ismerő, a japán lányt játékfeleségként használó dúsgazdag Pinkerton és az amerikai tisztben a végsőkig megbízó és hozzá haláláig hűséges Cso-cso-szán nyomasztó történetének fojtogató atmoszféráját a lélekemelő melódiák, a Puccinire jellemző árnyalt, lágy zenekari színek elvonatkoztatják a valóságtól és a művészet katartikus régióiba emelik.