Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Szent Márton bérlet 1. előadás

2016.09.30 | 21:00-23:00

2500 Ft

A zene világnapja

A Savaria Szimfonikus Zenekar és a Művészeti Gimnázium közös zenekarának műsora.

Mozart: Figaró házassága – nyitány
Liszt: A-dúr zongoraverseny
Mozart: C-dúr Jupiter szimfónia

Vezényel és zongorán közreműködik: Vásáry Tamás

„Arra szeretnék buzdítani minden várost, falut és országot, hogy rendezzenek sokféle zenei eseményt ezen a napon. Örülnék, ha nemcsak koncerteken, rádióműsorokban szólalnának meg régi és főként mai művek, hanem spontán megnyilvánulásként utcákon és tereken is muzsikálnának énekesek, kórusok, jazz-zenészek és a komolyzene legjelentősebb előadói.” – mondta Yehudi Menuhin, amerikai zsidó hegedűművész és karmester, aki javasolta 1975-ben, hogy október 1-én tartsák a zene világnapját, legyen ez az a nap, amelynek főszereplője a zene. A világnap célja, hogy a társadalom széles rétegei számára népszerűsítse a zeneművészetet, és – az UNESCO elveinek megfelelően – szorgalmazza a népek közti barátságot és megbékélést. Ennek megfelelően a Savaria Szimfonikus Zenekar és a Művészeti Gimnázium zenekara együtt, Vásáry Tamás vezényletével folytatja a hagyományt.

Részletek

Dátum:
2016.09.30
Időpont:
21:00-23:00
Összeg:
2500 Ft
Esemény kategória:
Esemény címkék:
Honlap:
sso.hu

Szervező

Savaria Szimfonikus Zenekar
Telefon:
+36 (94) 314 472
E-mail:
info@sso.hu
View Szervező Website

Helyszín

Bartók Terem
Rákóczi u.3.
Szombathely, Vas megye 9700 Magyarország
+ Google Térkép
Phone
+3694314472
View Helyszín Website

Pin It on Pinterest