Loading Events

« All Events

  • This event has passed.

Szimfónia bérlet 2. előadás

2018.10.10 | 19:30-21:00

2500 Ft

Mozart: Requiem a Székesegyházban

Közreműködnek:

Szemere Zita, Bakos Kornélia,

Szappanos Tibor, Hámori Szabolcs,

Nemzeti Énekkar, Savaria Szimfonikus Zenekar

Vezényel: Thomas Kornél

 1791 júliusában Wolfgang Amadeus Mozartot (1756–1791) titokzatos megrendelő kereste föl. Az álruhás Walsegg-Stuppach gróf nemrégiben elhunyt felesége emlékére kért gyászmisét a komponistától. Feltételezhető, hogy Mozart a titkolózás ellenére is tisztában volt a megbízó személyével: erre utal legalábbis, hogy a készülő mű, a Requiem (K. 626) hangszeres apparátusának megválasztása során mintha egészen konkrét együttesre, konkrét elő-adókra számított volna.
A gyászmise kivitelezése egyéb elfoglaltságok, így például a Titusz kegyelme és A varázsfuvola befejezése miatt egészen 1791 októberéig váratott magára. Szándékos halogatásról nemigen lehetett szó, mivel leveleinek tanúsága szerint az újszerű feladat kifejezetten lelkesítette Mozartot. Rohamosan romló egészségi állapota, majd december 5-én bekövetkező halála azonban megakadályozta a kompozíció befejezésében. Csupán a Requiem aeternam tétel készült el teljes egészében, a Kyrie „Confutatis”-ától kezdve csak az énekszólamok és a basso continuo szólama maradt fenn, a Lacrimosa tételből pedig már ennél is kevesebb, csak az első nyolc ütem származik Mozarttól. Az előadáshoz szükséges kiegészítéseket a zeneszerző tanítványa, Süssmayr végezte el.
A dramaturgiai és harmóniai szempontból egyaránt izgalmas, hatásos kontrasztokat és különleges modulációkat felvonultató mű előadásában a Savaria Szimfonikus Zenekarhoz a Nemzeti Énekkar és szólistái társulnak.
A zenekar asszisztens karmestere, Thomas Kornél vezényli az együtteseket.


Jegyek kizárólag a Szily János Egyházmegyei Látogatóközpontban kaphatók!

Cím: Szombathely, Berzsenyi Dániel tér 3.

Details

Date:
2018.10.10
Time:
19:30-21:00
Cost:
2500 Ft
Event Category:
Event Tags:
Website:
https://www.mupa.hu/program/the-sound-of-movies-a-mozi-hangjai-2017-03-24_19-30-bbnh

Szervező

Savaria Szimfonikus Zenekar
Telefon:
+36 (94) 314 472
E-mail:
info@sso.hu
View Szervező Website

Helyszín

Sarlós Boldogasszony – Székesegyház, Szombathely
Széchenyi István u. 8.
Szombathely, Vas megye 9700 Magyarország
+ Google Térkép
Phone
+36 94 313 242
View Helyszín Website

Pin It on Pinterest