default_logo

Gyenge Tibor koncertmester kapta az „Év Zenekari Művésze“ díjat


A Savaria Szimfonikus Zenekar hétfői társulati ülésén döntöttek a zenekar tagjai a 2021/2022-es évad „Év Zenekari Művésze“ díjról, amit pályája során negyedszer Gyenge Tibor koncertmester nyert el!

                                                                              

Közel harminc éve, hogy a Savaria Szimfonikus Zenekar koncertmestere vagyok. Több mint negyedévszázados munkásságom alatt nemcsak megannyi felejthetetlen szakmai élmény gazdagítja a pályafutásomat, hanem első és nem utolsósorban értékes emberi kapcsolatok fűznek a zenekarhoz.

Nagyon meghatva és megtisztelve érzem magam, hogy a kollégáim immár negyedszer is megválasztottak az „Év Zenekari Művészének“. Pár évvel a nyugdíjba vonulásom előtt az idei elismerést úgy érzem, talán egy életműdíjnak is nevezhetjük.

Zenekari művészként mindig is igyekeztem a legnagyobb odaadással és legjobb tudásom szerint végezni munkámat. A pályám vége felé tartva remélem, a zene és a szimfonikusok iránti elhivatottságom egyfajta példaként is szolgál majd a következő generációk muzsikusainak“ – nyilatkozta Gyenge Tibor.

Gyenge Tibor Déván született 1959-ben. Szülővárosában kezdte hegedűtanulmányait, majd az aradi zenelíceumban folytatta, ahol Fátyol István és Ioan Balan voltak a tanárai. A Kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián szerezte hegedűművész diplomáját, Liviu Ghitea (hegedű), Ilse L. Herbert és Petre Baciu (kamarazene) tanítványaként.

1983-ban III. díjat nyert a Brassói Nemzetközi Kamarazenei Fesztiválon vonósnégyesével. Művészi fejlődésére nagy hatást gyakorolt Yehudi Menuhin, Ruha István és Ágoston András mesterkurzusain való részvétel.

A Nagyszebeni Állami Filharmonikus Zenekar tagja 1984-től, majd 1989-től koncertmestere. Alapítója és művészeti vezetője volt a Camerata Cibiniensis kamarazenekarnak, amelynek hangversenymestereként és szólistájaként számtalan koncerten, rádió, tv és lemez felvételen szerepelt Romániában illetve külföldön: Oroszország, Fehéroroszország, Moldávia, Ausztria, Németország, Franciaország, Korzika, Olaszország, Spanyolország.

1993-tól Magyarországon él és a Szombathelyi Savaria Szimfonikus Zenekar koncertmestere.
A Camerata Pro Musica kamarazenekart 16 lelkes kollégával együtt alapította 1995-ben.







Juni 29, 2022
Savaria Symphonieorchester
sso.hu