Szólista: Borbély László (zongora)

Vezényel: Kovács János

Helyszín: AGORA-MSH

Joseph Haydn (1732–1809) korai szimfóniája 1768-ból származik, amikor a szerző már Esterházy Miklós herceg szolgálatában állt, így az udvari zenekar vezetőjeként feladata volt kisebb-nagyobb szimfonikus kompozíciók megalkotása. Ez Haydn utolsó háromtételes szimfóniája, melléknevét az első és második tételben felhasznált egyházi dallamok miatt kapta.

Bartók Béla (1881–1945) a feleségének, Pászthory Dittának ajánlott versenyművét élete utolsó évében, az Egyesült Államokban komponálta. Míg korábbi zongoraversenyeiben az „agresszivitás” és a virtuozitás volt előtérben, most inkább a líraiságon van a hangsúly. Bartóknak ez a „végakarata” különös, új harmóniában oldja fel egész életművének konfliktusait. Az utolsó 17 ütem hangszerelését Serly Tibor egészítette ki, mivel Bartók már nem tudta befejezni művét. A premierre 1946. február 8-án került sor, Sándor György közreműködésével, a Philadelphia Orchestrát Ormándy Jenő vezényelte.

Veress Sándor (1907–1992) a Kossuth-díj megalapítását követő évben, Kodály Zoltán után másodikként nyerte el e legmagasabb nemzeti kitüntetést. Életműve különösen az őt megelőző (Bartók, Kodály) és őt követő nemzedék (Ligeti, Kurtág) összefüggésében egyedülálló. Munkásságában a magyar nemzeti zenei hagyományok és az európai törekvések (második bécsi iskola) egyéni szintézisét teremtette meg. Veress tanári működése ugyancsak maradandó nyomot hagyott a zenepedagógia történetében: a budapesti Zeneakadémián zeneszerző-növendékének vallhatta magát többek között Ligeti György és Kurtág György.

Haydn a négytételes, a szonátaformára épülő szimfóniát 1784-ben komponálta. Ezt a művét, valamint az ezt megelőző és az ezt követő szimfóniát azonban nem Eszterházy Miklós felkérésére, hanem egy 1785 márciusában Bécsben előadott nagyböjti koncert alkalmából írta.