A denevér – A Strauss-klasszikusnak jól állt a korszellem

A denevér – A Strauss-klasszikusnak jól állt a korszellem

Az operett, amiről jó ideig beszélni fogunk – Három felvonásban rendhagyó változatban láthatta a Sportházat megtöltő közönség ifj. Johann Strauss legismertebb operettjét, A denevért. Hogy megosztó lett, nem kétséges, hogy sokáig beszédtéma marad, az is biztos. De ami elvitathatatlan: magas színvonalú zenészi és énekesi játékot kaptunk, ami méltó és különleges lezárása volt a Savaria Szimfonikus Zenekar évadának.

Ha azt mondjuk operett, mindenki gondtalan, könnyed, felhőtlen muzsikára gondol, aminek dallamai akadály nélkül kúsznak fülbe, sőt, dúdolnivalónak ott is maradnak. A cselekmény sem őrli fel a figyelmet, hiszen épp ez a cél: a helyzetkomikumok kacagtassanak, a muzsika andalítson, keringőztessen. Bárányfelhőpiszkáló gondtalanság, dallamfoszlányokon elterülő, égigérő jókedv, pezsgőspoharak koccanása, maönrőlálmodtam vallomásroham. Bohém bonvivánok, cserfes csacsoginák, pipogya férfiak, ármánykodó nők és pénz, és bor, és csillogás.

Aki erre számított, az valószínű, hiányérzettel távozott. Aki denevér-szűz volt, lehet, pont azt kapta, amire vágyott, sőt, annál biztosan többet. Hábetler András rendező ugyanis az eredeti „semmicske történetnek” (benne Romhányi József fordítói keze nyomával) adott egy furfangos csavart, mellékszerepekből kreált szinte főszerepeket, és főként a harmadik felvonásban elszabadította a lovakat az addig sem éppen díjlovaglás-precizitású cselekményszövésben. Már a kosztümök is árulkodóak voltak, a projektoros vetített kép pedig hol az operett bohókás-szertelen könnyedségét, hol a jelenet továbbgondolását volt hivatott erősíteni, míg máskor díszletpótlékként funkcionált.

A cselekményszövés természetesen követte az eredetit az első két felvonásban, utóbbiban megjelent a maszkabált rendező Orlovszkij herceg, akit az egész darabban mesterien alakító – nomen est omen – Mester Viktória formált meg. Talán az egész mű leginkább feszültségekkel teli jelenete, ahogy betegágyából beszélt és nézte a bál résztvevőit. A harmadik felvonás is a szövegkönyv szerint indult („a tökrészeg Frosch foglár moralizál”), aktualizálva a moralizálást stand up-pal. Dargó Gergely szpícse napi témákat járt körül, majd egy nem várt rendezői csavarral egyfajta eurovíziós show-vá alakult a történet, aminek lényege, hogy minden énekes szólisztikus szerephez jutott. És itt jön az igazi meglepetés: olyan dalok bújtak elő a rendezői ötletzsákból, amik nem az eredeti mű részei. Talán e rendezői fogás legnagyobb erőssége, hogy mellékszereplőket (Ida, Csóka Anita alakításában), „húzott fel” főbb szereppé, sőt, Orlovszkij karaktere sem központi figurája a műnek, itt pedig jóformán megkerülhetetlen. Talán az sem véletlen, hogy a tőle hallott Somewhere (West Side Story) után hosszú másodpercek elteltével tört ki, szakadt fel a taps.

A Savaria Szimfonikus Zenekar, élén Vajda Gergellyel ismét parádés színvonalú zenei élménnyel gazdagította közönségét. Az Operaház énekművészei úgyszintén elsőrangú előadással kápráztattak, míg a szombathelyi és pécsi (a Mecsek Kórus 15 tagja) énekesek alkotta kórus szépen gazdagította a hangképet.

A klasszikus interpretációval „megfertőzötteknél” akár vakcinaként is működhetett az újragondolt változat, az elsőbálozóknál egy jópofa, a jelen korba helyezett utalásokkal megspékelt, gyakorlatilag elgondolkodtató élményként csapódhatott le. Mindkét eshetőség szerencsés, még akkor is, ha esetleg a zenekart régről ismerők a klasszikus Denevéren szocializálódtak, ergo nekik ez egy érdekes, ám nem biztos, hogy dramaturgiailag magukban megfordítható élmény maradt. Akik először hallották a művet, azokban okkal vetődhetett fel, hogy az „eurovíziós” blokk dalai (Nessun Dorma, Somewhere, New York, New York, La Mancha lovagja, Vágyom egy nő után stb.) is részei a darabnak… Hatalmas rendezői kihívás volt, hogyan tud hiteles maradni mindkét táborban a mű, ha az egyik ismeri és történetileg egy picit átértelmezett, aktualizált változatot kap, a másik most hallja először és egy modernizált változatba fut bele… Egy biztos, a rendezői koncepció mindenkinél betalált, mert ki pro, ki kontra, de beszélt és beszél róla. A denevér él és virul, „a dal ugyanaz marad”.

Ifj. Johann Strauss: A denevér – Operett három felvonásban

Közreműködtek: az Operaház énekművészei

Eisenstein: Kovácsházi István
Rosalinda: Rőser Orsolya Hajnalka
Falke: Bátki Fazekas Zoltán
Frank: Bognár Szabolcs
Alfréd: Boncsér Gergely
Adél: Kriszta Kinga
Ida: Csóka Anita
Blind / Frosch: Dargó Gergely
Orlovszkij: Mester Viktória
Iván: Hábetler András

Rendező: Hábetler András

Vezényelt: Vajda Gergely

Fotók és szöveg: Büki László / Savaria Szimfonikus Zenekar

A denevér – A Strauss-klasszikusnak jól állt a korszellem

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

18 − 14 =

Hasonló bejegyzések

Pin It on Pinterest