
A XVI. Hollywood Classics idén is tökéletesen bizonyította, miért vált a szombathelyi kulturális évad egyik legjobban várt eseményévé. A vörös szőnyeg, a James Bond Bár, a tűzijáték és a szimfonikus élőzene igazi filmes atmoszférát teremtett, miközben a közönség négy egymást követő napon utazott a legismertebb sci-fi, kaland- és akciófilmek univerzumába — a Mátrixtól a Terminátorig, a Vissza a jövőbe-től az Interstellarig.
A koncertet Kánai András vezette — kivételes humorral, pazar filmes átfedésekkel és valódi szakmai tudással. Kötetlen, mégis rendkívül felkészült stílusa tökéletesen kötötte át a műsorszámokat, egyszerre volt informatív, élvezetes és felcsigázó.
A Savaria Szimfonikus Zenekart már lassan megszokott módon Pejtsik Péter dirigálta, aki idén különösen sugárzó, interaktív jelenlétével, spontán gesztusaival és a közönséget bevonó karmesteri kommunikációval emelte az estéket. A két vendégénekes, Koós Réka és Bella Levente pedig külön-külön és duettben is óriási sikert aratott. A koncert közötti beszélgetésben mindketten őszintén meséltek élményeikről, kötődéseikről és a kulisszák mögötti pillanatokról.

Nagyon jó! Igazából ez egy… fantasztikus élmény volt. Ha a Boci-boci tarkát játszaná a szimfonikus zenekar, akkor is elvállaltam volna, annyira tisztelem őket. Én imádom a sci-fit. Nekünk ez otthon is közös pont: a párom, a lányom — ők is mind ott voltak. A lányom szombaton, a férjem vasárnap. Ezek mind olyan filmek, amelyekkel felnőttünk: E.T., Terminátor, Mátrix. Gyerekkori élmények elevenedtek meg. Szóval ez egy fantasztikus élmény volt.
Iszonyatosan megtisztelő volt ezen a koncerten énekelni. Már az első vagy a második szólódalom után visszatapsoltak, ami teljesen elérzékenyített. Nem is a legvégén, hanem közben – ilyen ritkán adódik. Nagyon izgalmas, megható élmény volt. Őszintén mondom: hatalmas köszönet a Savaria Szimfonikus Zenekarnak, Pejtsik Péternek és a közönségnek.

Színházban igen, de koncerttel négy napon át, ugyanazon a helyszínen, még soha. Szombathelyen sokszor jártam már – musical-előadások, a Sportház fellépései –, de a Hollywood Classics ilyen formában most volt először.
Ilyen, hogy négy este egymás után ugyanazon a helyszínen — még nem. A zenekarommal sokat turnézunk, de minden nap más városban lépünk fel. Ez most olyan volt, mint a régi színházi időszakom: ugyanaz az öltöző, ugyanaz a tér, ugyanaz a hangulat. Nagyon jó érzés volt így, ‘bekuckózva’ megélni ezt a négy napot, ami számomra egyszerre jelentett élményt, terápiát és megtiszteltetést is egyben.
Ez nem egy másfél órás önálló est, amit végig kell énekelni négy napon keresztül. Most négy dalt énekeltem, köztük a duót Leventével, tehát fizikailag nem olyan nagy terhelés. A zenészeknek sokkal megterhelőbb: ők végig ott ülnek, Pejtsik Péter pedig végig vezényli az estét. Nekem napközben gyakorlatilag pihenés van – akár egy hétig is menne ez így, nagyon jól esett.
Ez teljesen más, mint egy popkoncert. Popkoncerten is izgul az ember, de ez tétmeccs.
Szimfonikusokkal együtt énekelni hatalmas felelősség. A Savaria Szimfonikus Zenekar pedig döbbenetesen jó — külön élmény volt velük együtt állni a színpadon.

Alapból nagyon aktív vagyok: futok, jógázom, úszom, szeretek mozogni. De most, ebben az időszakban, inkább passzív pihenő vagyok. Olvasok, sétálok, és a természetben töltött idő tölt fel leginkább. Imádom a termálfürdőket is – a közelünkben a termál például igazi menedék számomra.
Rokoni kötődés nincs, de rengetegszer jártam itt fellépni, és mindig nagyon szerettem Szombathelyt.
Zalaegerszegen születtem és itt Szombathelyen tanultam. 1999-ben diplomáztam a Berzsenyi Főiskolán angol nyelvtanár szakon. Két évig itt is maradtam a tanszéken tanítani, aztán éreztem, hogy máshol vár az élet.
Igen. Mindig beénekelek, soha nem hagyom ki. Ez alap. Van egy félórás beéneklésem, amit minden koncert előtt elvégzek. Nagyon fontos: bemelegíti és óvja a hangot.
Régen lazábban vettem, de most már én is minden alkalommal beénekelek. Egy ilyen műsor lelkileg és idegileg is jobban igénybe veszi az embert. Olyan, mint egy bemelegítés: a testnek és a léleknek is kell.

Most sikerült két éjszakát Zalaegerszegen töltenem a szüleimnél — ritkán jutok el hozzájuk Dunakesziről, így nagyon jólesett velük lenni. A gyerekeim teljesen különbözőek: a lányom 15 éves, tehetséges sok mindenben, de csak azt csinálja, amit szeret — a lovaglás a mindene. Kicsinek hangszersimogatón úgy fogta meg a hegedűt, mintha mindig is a kezében lett volna, meg is szólaltatta — ritka adottság. A kisfiam 7 éves, igazi művészlélek: nagyon muzikális, állandóan szerepelne.
Ütőhangszeren kezdtem. Az zenekarban először doboltam, majd a hangszer mögül már énekeltem is, később pedig előre kerültem énekesnek. A dalszerzéshez szükségem volt saját kíséretre, így került az életembe a gitár és a basszusgitár.
Igen, a Debreceni Egyetem Könnyűzenei Intézetében az Ének főtárgyat tanítom elsőéveseknek. Ez hatalmas öröm számomra, mert a könnyűzene mindig is közel állt a hangomhoz és a szívemhez. Tanítottam már korábban, de olyanokat, akik kifejezetten énekesek akarnak lenni, most először. Nagyon élvezem. Tényleg könnyűzenei dalokkal dolgozunk, trükkökkel, fogásokkal – nem klasszikus repertoárral. Ez teljesen az én világom.

Kicsiként festőművész szerettem volna lenni. Aztán később rájöttem, hogy nem tudok hosszú ideig egy helyben ülni vagy állni, így ez végül nem lett az utam. Ha ma nem énekelnék, akkor biztosan a lakberendezés felé fordulnék.
Borzasztóan! Mindig is az voltam. Van egy kedvenc csokim, amit csak Szlovákiában lehet kapni. Az egyik diákom Szlovákiából hozott is nekem a legutóbbi órára – menthetetlen vagyok, nem tudom abbahagyni.
A COVID alatt kezdődött: kovászos kenyér, aztán jöttek a tudományosan érlelt pizzatészták. Most az indiai és vietnámi konyha a szerelmem: butter chicken, pho, biryani. Ezeket túlmisztifikálják – egy jó pho 15 perc alatt kész, ha van alaplé. Nagyon szeretek főzni.
A XVI. Hollywood Classics négy estéje egyszerre volt grandiózus, megható és felejthetetlen. A Savaria Szimfonikus Zenekar, Pejtsik Péter inspiráló vezénylése, Kánai András műsorvezetése, Koós Réka és Bella Levente ragyogó előadása együtt teremtették meg azt a külön világot, amely miatt a közönség minden este vastapssal díjazta a közreműködőket.
A filmzenék univerzuma újra bebizonyította: van, amikor a zene nemcsak szól — hanem él, lélegzik és velünk együtt rezeg.
A végére pedig egy kis előrejelzés: 2026 őszén ismét Hollywoodba csomagoljuk Szombathelyt — érdemes már most beírni a naptárba.
Interjú: Mohl-Benesóczky Anna
Fotó: Mészáros Zsolt