A dubaji kalandot követően március 3-án már hangversenyt adott a szombathelyi közönség előtt a Savaria Szimfonikus Zenekar. A műsorban az operanyitány-irodalom egyik legkitűnőbb darabja, a fagottra komponált legnépszerűbb versenymű és egy, a második világháború alatt reményt adó szimfónia hangzott el az olasz vendégkarmester, Jacopo Sipari di Pescasseroli vezényletével. Szólót játszott Lakatos György fagottművész. A fantasztikus műsort vastapssal jutalmazta a közönség, amit a maestro – temperamentumához híven – vezényelt.

A Savaria Szimfonikusok „nagy keleti kalandja” utáni első koncertjén „bemelegítésül” bombabiztos sikerdarab hangzott el péntek este az Agorában: Mozart Figaró házassága című operájának nyitánya. A jól ismert dallam lelki hangszálakkal való dudorászása közben alkalom nyílt az est olasz vendégkarmestere egyedien temperamentumos vezénylési stílusával, markáns színpadi jelenlétével való ismerkedésre, akinek nem hétköznapi neve – Jacopo Sipari di Pescasseroli – saját bevallása szerint, és igazán nem meglepő módon kicsit próbára tette a közönséget melegen üdvözlő Kiss Barna igazgatót is (aki a próbát kiállta). Egyébként már a dirigens koncertteremben való első megjelenésekor egyértelmű volt: nem mindennapi, „borsos” élmény következik, mely fűszerből közismerten a kicsi is nagyon is erős.

A koncert a zenei élményeken túl két jelentős új felismerést is hozott: egyrészt, hogy léteznek szimpatikusan autentikus „hobó” szólisták, másrészt pedig, hogy a zenekar vezetésében sajátos szerepet játszhat akár a karmester légzése is. Nézzük mindezt a gyakorlatban.

Fotó: Büki László / SSO

Eleve ritka és különleges alkalom a fagottkoncert, amikor ezzel, az általában a háttérből megszólaló hangszerrel játszik a művész a zenekar élén, ami látványnak is érdekes.

A klasszikus mozarti jellegben íródott versenymű – B-dúr fagottverseny K.191 – első tételét követően Lakatos György fagottművész elmondta, hogy a lassú tétellel két személy emlékének szeretne adózni: egyikük Kocsis Zoltán, akivel régen sokat játszott, de erre sajnos többé nincs lehetősége, a másik pedig tavaly elveszített édesapja. Megtisztelő volt a közösség számára a fagottművész által közvetített mély és finom érzelmek közös átélhetősége, akinek játéka minden manírtól mentes és megható volt. Talán csak a Bartók Terem intimebb hangulata segíthette volna még jobban az összes árnyalat érvényesülését. A harmadik tétel klasszikusan kerekítette le a versenyművet; a megérdemelt tapsban még benne rezgett a 2. tétel erős hatása is. Ráadásként a közönség kétségkívül örömmel fogadott volna mondjuk egy fagott-szólódarabot, nem kívánván elengedni olyan könnyen a művészt, Lakatos György azonban úgy érezhette, mindent elmondott már, amit erre az estére szánt.

Fotó: Büki László / SSO

Orosz szenvedély olasz borssal fűszerezve a koncert második részében

Csajkovszkij nagylélegzetű V. e-moll szimfóniáját hallgatva – a zenekari apparátus a mű igényeinek megfelelően létszámban gyakorlatilag megduplázódott – hamar kialakulhatott a jelenlévőkben a benyomás, hogy nem véletlen a darab és a karmester egymásra találása, akinek intenzív átélése a jellemzően introvertáltabb személyiségű zenészekből is a kiáradó érzelmek tengerét hozta elő.

A mű csendesebb pontjain felhangzó kifinomult klarinétjátékot (Lenner Barnabás) csak a kürtöt, mint potenciálisan életveszélyes „ágyú-hangszert” megszólaltató szólista (Pálkövi Dániel) érzékeny-finom játéka tudta überelni, amellett, hogy minden szólam megkapta és hozzá is tette a magáét. Az elragadóan bájos harmadik tételben a téma szólamról szólamra vándorolt, a vonósokat is beleértve, akik teljesen egységesen vettek részt a dallam „továbbpasszolásában”.

Fotó: Büki László / SSO

A markáns ritmusváltások kiválóan sikerültek, a karmester pedig időnként játékosan „összekacsintott” a koncertmesterrel. Végül a dinamikai remeklésekkel tarkított grandiózus fináléban az üstdob és a rezes szekció élénk közreműködésével beállt a katarzis, így a közönség elégedetten és feltöltődve távozhatott a Sportházból, melyet ezen az esten teljesen kitöltött a zene.

Szöveg: Ila
Fotók: Büki László / Savaria Szimfonikus Zenekar