Május 9-én A német romantika sodrásában c. műsorával várta közönségét a Savaria Szimfonikus Zenekar. Az est során két romantikus mű hangzott el, melyek közül a versenymű szólistája Koppándi Jenő hegedűművész, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar koncertmestere volt. Vezényelt Vajda Gergely vezetőkarmester.

D-dúr hegedűverseny, op. 77 

Johannes Brahms egyetlen hegedűversenyét Joachim József, a 19. század egyik legnagyobb hegedűművésze számára komponálta. A két muzsikus 1853-ban, Hannoverben találkozott először; az épp húszéves Brahms még teljesen ismeretlen zeneszerző volt, a nála csak két évvel idősebb, csodagyermekként indult Joachim viszont már ekkor nagy hírnévnek örvendő művész.

A kompozíció végső formájának, mindenekelőtt a hegedűszólamnak a kialakításában nagy szerepe volt Joachimnak, akinek a segítségét Brahms maximálisan igénybe vette – így a szólórészek technikai nehézsége alapján fogalmat alkothatunk a hegedűművész rendkívüli képességeiről is. A többek által nem igazán hangszerszerűnek tartott Hegedűverseny szakmai körökben nem talált azonnal kedvező fogadtatásra: volt, aki a hegedű ellen írott versenyműnek titulálta, és volt, aki egyenesen játszhatatlannak tartotta… Az első tétel nagy kadenciájának megírását vagy improvizálását a zeneszerző a szólistára bízta. Azóta a mű számos előadója komponálta meg a maga kadenciáját, Fritz Kreislertől és Auer Lipóttól Nigel Kennedyig; a mai hangversenytermekben a leggyakrabban a Joachim által papírra vetett kadencia csendül fel. A szombathelyi hangversenyen a Kreisler-féle kadenciát hallhatta a közönség, Koppándi Jenő hegedűművész fantasztikus játékával kísérve.

Robert Schumann: III. Esz-dúr „Rajnai” szimfónia, Op. 97 

Schumann négy szimfóniájának számozása nem a keletkezés, hanem a nyomtatott megjelenés sorrendjét tükrözi; a III. („Rajnai”) szimfónia valójában a zeneszerző utolsó alkotása ebben a műfajban. A megelőző években súlyos érzelmi és művészi válságon átesett, negyvenéves komponista életpályájának pozitív időszakában keletkezett, röviddel azután, hogy Schumann 1850 szeptemberében elfoglalta a düsseldorfi városi zeneigazgatói posztot.

A mű a klasszikus szimfónia-modellel ellentétben nem négy, hanem öttételes; a harmadik helyen álló lassú tétel és a finálé közé Schumann még egy tételt illesztett be, melyet valószínűleg a kölni dóm épülete ihletett. Bár a zeneszerző elzárkózott a korábban „a rajnai élet egy darabjának” nevezett szimfónia esetleges programjának leírásától, a műre így is ráragadt a „Rajnai” jelző, és a lelkesülten szárnyaló, ragyogó nyitótételt hallva nem nehéz valamilyen természeti képre asszociálnunk.

Szöveg és fotók: Büki László / Savaria Szimfonikus Zenekar
Forrás: filharmonikusok.hu