Bartók bűvöletében – Katarzis és vastaps a Bartók Teremben

Bartók bűvöletében – Katarzis és vastaps a Bartók Teremben

Március 25-én Bartók muzsikájának bűvöletében élte meg a zenei katarzist a Bartók Terem közönsége. A Savaria Szimfonikus Zenekar és az est vendégszólistája, Borbély László zongoraművész csodálatos hangversenyt adott Bartók Béla születésnapján.

 

Zeneünnepre készült Bartók Béla 141. születésnapján a Savaria Szimfonikus Zenekar. Két olyan nagyszabású művet tűzött repertoárra, ami Bartók zeneszerzői és előadóművészi nagyságát egyaránt megmutatta. Kovács János karnagy nem véletlenül mondta hangverseny előtti műismertetőjében, „Bele fogunk dögleni, de ez a zenekar nagyon jó és megcsinálja! Szurkoljanak nekünk!”

A Szimfónia-Tavasz bérlet 3. előadását nyitó I. zongoraverseny sajátossága a ritmus „puszta kalapálása”. A háromtételes mű minden tétele a ritmusból születik, annak ősereje élteti, annak indulata fűti a zenét. Nem nehéz elképzelni, milyen sokkolóan hathatott a korabeli közönségre ez a muzsika (Bartók 1926-ban írta e művét).

Bartók saját, virtuóz készséggel meghódított instrumentumának, a zongorának billentyűi is dobverőkké váltak a műben, új, szokatlan ütőhangszer-effektusokra is használni lehetett azokat. Az I. zongoraverseny ezzel az új effektussal lepte meg a bemutató hallgatóságát 1927 júliusában, Frankfurtban, ahol Furtwängler vezényletével maga Bartók adta elő a művet.

Az eredeti koncepció szerint középen állt a zongora, körülötte az ütőhangszerek: üstdobok, kétféle kisdob, kétféle réztányér, triangulum, nagydob és tamtam. E zongora-ütő mag körül három kórust alkotott a szimfonikus zenekar: a fafúvók-kürtök, a trombiták-harsonák és a vonósok tömbjét. A Bartók Terem adottságai ezt a hangszeres kialakítást nem tették lehetővé, szokásos módon a középre elhelyezett zongorát a vonósok „ölelték” körül, mögöttük a fúvósok, leghátul pedig az ütőspark helyezkedett el. A darabot ma már nem érezzük meghökkentően újszerűnek, mégis megírása után nyolcvanöt évvel is friss, eleven és felkavaró Bartók I. zongoraversenye. Ugyanakkor hihetetlen technikai tudást igényel a szólistától, Borbély László zongoraművész pedig impulzívan, mély beleéléssel interpretálta a darabot.

A szünetet követően Bartók táncjátéka, A csodálatos mandarin „rántotta vissza” a hallgatóságot Bartók zenei univerzumába. Már a darab délelőtti főpróbáján is őszinte méltatást kapott az előadás, aminek zenei hangulatváltásait cselekmény-feliratozás erősítette.

Az egyfelvonásos táncjátékot Lengyel Menyhért szövegére írta Bartók 1918-19-ben. Bemutatóját (Köln, 1926) emlékezetes botrány, a hatóság és a közvélemény felháborodott tiltakozása követte a darab „erkölcstelen” jellege miatt. Ezt az idegenkedést a szövegkönyv akkortájt szokatlanul kemény szókimondása éppúgy kiválthatta, mint a zene ezzel adekvát keserűsége, élessége. Egy pusztulásra érett társadalom sebei kiáltottak a táncjáték színpadáról, egy olyan társadalomé, amelyben az igaz érzelmet válogatott gyilokkal ölik meg… A történet konklúziója – amit Kovács János karnagy is kiemelt -, hogy az emberi lét legfőbb mozgatója a vágy, ami a darab története szerint erősebb a halálnál.

Lengyel Menyhért rémmeséje első olvasásra lenyűgözte Bartókot. „Csodálatosan szépnek” találta a történetet, néhány hónapon belül a kompozíció egyes részletei készen álltak. A tényleges komponálást csak 1918 őszén kezdte meg Bartók, s bár 1919 májusára befejezte a művet, a hangszereléssel csak 1924-re végzett. A két évvel későbbi kölni ősbemutatón a mű megbukott, s magyarországi bemutatójára csak 1945-ben, Bartók halála után került sor. A sors iróniája, hogy a Mandarin Bartók egyik legkedvesebb műve volt – Kocsis Zoltánnak is! -, és más műveit háttérbe szorítva szorgalmazta előadását – írja Fazekas Gergely a darabról.

Bartók radikális korszakának egyik legprogresszívebb műve A csodálatos mandarin, melynek zenéje már végtelenül eltávolodott a klasszikus polgári zenekultúra tonális nyelvétől – folytatja műelemzésében Fazekas. Persze Köln főpolgármestere, Konrad Adenauer valószínűleg nem a különös harsonaállások, hanem az orgazmus nyílt színi bemutatása miatt tiltotta be a premiert követő előadásokat, holott Bartók számára nem a nyersen realista történet volt fontos, hanem a benne rejlő humánum: a nagyvárosi lét, a mindennapi élet által elnyomott emberi lélek szenvedése, s e szenvedés megváltása, mely csak a szerelemben lehetséges. Bartók nem szépeleg, és nem beszél mellé: ember mivoltunknak lényege a katarzisra való képesség, s a megtisztulás mindenki számára adott legősibb formája a testi szerelem beteljesülésében lehetséges, amikor férfi és nő, két összebékíthetetlenül ellentétes világ fizikailag is eggyé válik. Bartók művének tragikuma nem a mandarin halálában áll, hanem az embertelen világban végképp otthontalanná váló lány önmagára találásában – zárja a műről írt gondolatait Fazekas Gergely.

Amíg a humor csilingelő ezüsttallérja a nevetés, addig a katartikus előadás aranyröge a vastaps. A hangverseny után zenekarnak, karmesternek és szólistának egyaránt szólt a tetszésnyilvánítás. A „lelőhelyet”, azaz a bartóki muzsika nagyszerűségét ők mutatták meg, s vezették benne a közönséget egyre mélyebbre. Az aranyig…

Források: Nemzeti Filharmonikusok ; Koncertkalauz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

20 − 14 =

Pin It on Pinterest