Friss és viharos szelek is fújtak a szimfonikusok pénteki koncertjén – Február 28-án „Párosítások” című műsorára várta az érdeklődőket a Savaria Szimfonikus Zenekar. A hangverseny szólistái Bábel Klára (hárfa) és Drahos Rebeka (fuvola) voltak, vezényelt Hamar Zsolt.

Az est igényesen könnyed indításaként kiváló választás volt Carl Maria von Weber Oberon nyitánya. A hallgatóság felélénkült, szívét a közelgő tavasz fénye járta át. Szép napok várnak ránk-érzés alakult ki, ami máris igazolódott, amint a Mozart kettősverseny két szólistája, Drahos Rebeka (fuvola) és Bábel Klára (hárfa) belibbent a színpadra. Üdeségük már a hangszerek megszólalása előtt szívmelengető volt. 

Ami pedig ezután következett, az Mozart tökéletes zenéjének ( Fuvola-hárfa kettősverseny KV.299 ) parádés példája volt. A lassú tétel csodálatos, talán a zenetörténet egyik legszebb dallama, a Paradicsomba vezeti el a földi halandót, ahol álmélkodva gyönyörködhet a dús mezőkön legelésző békés nyájban, a fák és virágok pompájában. Ilyen idillinek képzelhetjük minden lélek végső vágyát, az örök nyugalom és boldogság fényességét. A közönség hálásan, nagy tapssal köszönte meg a csodát, a két szólista pedig  Doppler Ferenc Casilda fantázia című, mindkét hangszeren pokolian nehéz darabjával tett újabb tanúbizonyságot parádés technikai tudásáról, majd egy Debussy-művel kifinomult lelkivilágáról. Ami a (szemre is pompázatos) hárfát illeti, különös, hogy főként nők játsszák ezt a hangszert, hisz gyakorlatilag feszesre húzott zongorahúrokat kell pengetnie a finom kezeknek. 

A  koncert második része merőben más mondanivalót hordozott. Csajkovszkij VI. h-moll szimfóniája a borús érzelmek árnyalatainak széles spektrumát vonultatta fel. Szimfóniához képest szokatlan a mű elején a semmiből beúszó, szinte a pianissimót is meghazudtoló szólójáték. Leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy a szenvedő lélek a mű közepén még – nem is kicsi – erőről, sőt optimizmusról tesz tanúbizonyságot (az Allegro molto vivace tétel és ennek kivitelezése a közönségből spontán hangos reakciót és tapsot váltott ki), a mű végére érve viszont szomorúan észleltük, hogy hiába minden, nincs tovább… a kezdő beúszásnál csak ez a befejezés jelenthetett nagyobb kihívást a művészeknek. 

Hamar Zsolt karmester egész testével is átélte és kifejezte a dráma minden pillanatát, így fogva össze a zenekart az összetett feladatok közepette. A vonós szólamok tökéletes összjátéka a szokásosnál is nagyobb kihívásnak tűnt a pizzicatóknál, és külön elismerést érdemel.

Összességében ismét egy fantasztikus zenei élménnyel lett gazdagabb a Bartók Terem hálás és zeneértő közönsége. 

Szöveg: lla 
Fotók: Büki László