Vezényel: Oberfrank Péter
Főbb szerepekben: Zöld Csaba, Szemenyei János és Vágó Bernadett
Rendező: Bagó Bertalan
A Szent Márton címmel az emlékév alkalmából színpadra állított művet Csikós Attila írta, aki maga is Szombathely szülötte. A szerző a szent történetén keresztül a mindennapi eseményekben megmutatkozó csodát akarja a nézők elé tárni.
„A darab főszereplője Márton, az ember, akinek kalandos történetét mindvégig a hit, a szolgálat, a szeretet és az alázat jellemzi. Életének meghatározó történéseit passiószerűen, mégis sodró lendületű előadásban láthatják nézőink” – fogalmazott Csikós Attila.
A zenét Berkes Gábor szerezte, a dalokat Valla Attila írta. A színpadon a Savaria Szimfonikus Zenekar mellett egy rockegyüttes is helyet kap. A főbb szerepekben Zöld Csaba, Szemenyei János és Vágó Bernadett énekel. A darabot Bagó Bertalan rendezte.
„Egy ember a szemünk láttára válik szentté, a csodák előttünk születnek, és reményeim szerint a közönség is úgy érzi, ezen az estén egy kicsit neki is része lesz a teremtésben. Éppen ezért a színpadra állításnál nemcsak a külső, hanem a belső látványra is koncentrálunk. Hogy mit visz majd haza mindebből a közönség…? Hát ebben lehetnek alkotótársaink a nézők…!” – mondta el a darabról Bagó Bertalan.
A Szent Márton című szimfonikus rockpassiót a szombathelyi Történelmi Témaparkban mutatják be július 21-én, 22-én és 23-án 20.30-tól. Jegyek kaphatók a szombathelyi Tourinform irodában.