Savaria Szimfonikus Zenekar
P. Dukas: A bűvészinas
Dohnányi E.: Hangversenydarab csellóra és zenekarra
P. I. Csajkovszkij: VI. h-moll „Patetikus” szimfónia
Közreműködik: Kokas Dóra – cselló
Vezényel: Madaras Gergely
Paul Dukas (1865–1935) francia komponista és tanár. Gyakorlatilag „egyműves” szerző, szinte kizárólag ezt a művét játsszák hangversenyeken és adják ki hangfelvételeken. A bűvészinast 1897-ben komponálta. A darab igazi programzene, Johann Wolfgang von Goethe 1797-ben született balladája (Der Zauberlehrling) adta a témát a szerzőnek, és a zene híven és szellemesen követi a költemény eseményeit.
Dohnányi Ernő a századforduló késő romantikus zenei stílusán nőtt fel, s ez a hatás egész munkásságát meghatározta. Szerzeményei között, melyekben egyértelműen megfigyelhetőek a posztromantikus tradícióból táplálkozó klasszicizáló törekvések, szinte minden műfaj fellelhető: zongoradarabok, zongorakíséretes hegedű- és csellódarabok, vonós kamaraművek, vokális és szimfonikus művek. Pedagógusként és koncertező művészként is igen elismert volt. Versenyműve, melyet csellóra és zenekarra komponált magán viseli Dohnányi stílusának jellemzőit.
Csajkovszkij művészetében az orosz nemzeti romantika elemei (főleg dallam- és ritmuskészlete) szorosan egybefonódnak a nyugateurópai utóromantika stílusjegyeivel, forma- és harmóniavilágával. Utolsó szimfóniája, mely a „Patetikus” melléknevet kapta, méltó lezárása a rendkívül gazdag életműnek, melyet főként a kifogyhatatlan melodikus fantázia és a tökéletesen kiegyensúlyozott, jó értelembe vett „hatásvadászat” jellemez. A szimfónia érdekessége az a szerkesztésmód, amelynek következtében a hagyományos gyors-lassú-tánctétel-gyors tételsorral szemben lassú-tánctétel-gyors-lassú rendet figyelhetünk meg. Az utolsó tétel mély panasza Csajkovszkij művészi „hattyúdala” is egyben, hiszen pár héttel utolsó szimfóniájának bemutatója után hunyt el.