Szimfónia bérlet 2. előadás

A 19–20. század fordulóján Franciaországban fölerősödött az érdeklődés a 17. századi francia muzsika, elsősorban Couperin és Rameau művészete iránt. Ennek szellemében fogant Maurice Ravel (1875–1937) zongorára írott szvitje, az 1917-ben készült Couperin sírja, melyben a zeneszerző a francia barokkból ismerős megoldásokat a 20. század eleji harmonizálással és a romantika korának zongoratechnikájával ötvözi. A hat tétel közül négyet, a Prélude-öt, a Forlane-t, a Rigaudont és a Menuet-t a szerző 1919-ben hangszerelte át zenekarra. Ravelhez hasonlóan Ottorino Respighi (1879–1936) is a múltból merítette inspirációját, amikor 1928-ban komponált Madarak című, öttételes szvitjében 17–18. századi billentyűs műveket hangszerelt meg zenekari tételekké. Zsenialitása többek között abban nyilvánul meg, ahogyan felismeri az eredeti billentyűs hangszín reprodukálásának lehetetlenségét. A bevezető Preludio után a galamb, a tyúk, a csalogány és a kakukk jelenik meg a képzeletbeli színpadon.Szergej Prokofjev (1891–1953) első szimfóniájának a „Klasszikus” melléknevet adta. Bár a darab 1917-ben elkészült, a bemutatóra a forradalmi események miatt csak 1918 áprilisában került sor. A négytételes szimfónia sok tekintetben Haydn és Mozart zenéjének hangzásait idézi fel. Jellemző rá a nyitó- és zárótétel szabályos szonátaformája, a hármashangzatokból építkező dallamok, valamint a klasszika eszköztárába tartozó Alberti basszus felidézése. A szimfónia különlegessége, hogy a harmadik tétel helyén nem a klasszikus stílusban megszokott menüett, hanem egy másik 18. századi tánc, a gavotte szólal meg.