Szimfónia-Tavasz bérlet 5. előadás

Haydn: Évszakok

Haydn: Évszakok – oratórium

Közreműködik: énekes szólisták, és a Nemzeti Énekkar

Vezényel: Somos Csaba

Joseph Haydn (1732-1807) Az évszakok című oratóriuma az európai zenetörténet egyik legjelentősebb alkotása, egyben a szerző egyik utolsó befejezett, nagyszabású kompozíciója, egyetlen nem vallásos témájú oratóriuma. Témája a természet örök körforgása, a négy évszak ciklikus változásainak, gyönyörű természeti képeknek a leírása.

Szövegét James Thomson skót költő The Seasons című elbeszélő költeményéből Gottfried van Swieten báró fordította németre, kiegészítette, átdolgozta.

Szereplői: Hanna (szoprán), Lukács (tenor) és Simon (basszus).

A darabnak – a hagyományos értelemben véve – nincs is cselekménye: az egyes évszakoknak megfelelő természeti képek ábrázolásából és a falusi életből vett zsánerjelenetek sorozatából áll. Az oratórium zenekari bevezetővel kezdődik, de még nem a tavasz színeivel, hanem a búcsúzó tél zord képeivel. A beköszöntő tavaszt Simon gazda, Hanna, a lánya és a jövendőbeli, Lukács üdvözlik, majd hamarosan csatlakozik hozzájuk a parasztok kórusa.

A következő évszakot egy nyári nap leírásával jellemzi a szöveg. Simon a pásztorkodásról, Hanna ismét a Napról énekel, Lukács a nyári munka nehézségeit ecseteli. Tikkasztó a hőség, de már gyülekeznek a felhők az égen, igazi nyári égiháború kerekedik.

Az ősz a művészetek kedves évszaka. A darab bő termésről számol be, boldogan szedik a gyümölcsöt, Simon a madarászásról, Lukács pedig a nyúlhajtásról énekel. Máris a vadászat témája következik, majd az ősz „fénypontja”, a szüret.

A tél zenéje súlyos, nehéz dallamokkal indul, hidegről, fagyról van szó Simon énekében. Hanna a meleg szobát dicséri, hangulatos fonódalt énekel. A vidámságot azonban felváltja a szomorúság: az élet, a virágzás után mindig elkerülhetetlen az elmúlás, a pusztulás. Ennek ellenére az ember mindig úrrá lesz a nehézségeken, és – mintha mégis vallásos témájú darab lenne – ámennel zárul az oratórium.