Ünnepek bérlet 2.

Nemzeti ünnepünk

Beethoven: Egmont- nyitány
Kodály: Páva-variációk
Brahms: Tragikus nyitány
Liszt: Les Preludes

Vezényel: Kovács János

Az Egmont-nyitány az 1956-os forradalom és szabadságharc egyik jelképévé vált. A nyitány az Egmont című
kísérőzene része, amelyet Ludwig van Beethoven (1770-1827) Goethe színművéhez írt. A tragikus, f-mollban megkomponált, szonátaformájú lassú bevezetésének jellegzetesen szaggatott motívuma szolgál felgyorsítva
melléktémaként. A szabadságért való hősi küzdelemről szóló kísérőzene végén, a monoton dobolás kíséri
Egmontot a vesztőhelyre is. A gróf halálát jelző döbbent szünet után jön a meglepetés. A nyitány codájaként a
mű diadalmas F-dúr „Győzelmi szimfóniája” szólal meg, előrevetítve a dráma pozitív végkicsengését. Kodály Zoltán (1882-1967) 1937-ben megzenésítette Ady versét férfikarra. A zenekari mű tulajdonképpen annak továbbfejlesztése. A Páva-variációk száma tizenhat, melyeknek során a legkülönbözőbb karakterek vonulnak fel – lírai, táncos, gyászindulószerű, visszafogott vagy éppen romantikus szenvedélytől izzó epizódok sorát halljuk. A mű záró szakaszában a népdaltéma diadalmas visszatérése világosan sugallja, hogy a „szegény rabok felszabadulása” végül valósággá válik. A Les Préludes Liszt Ferenc (1811-1886) legismertebb szimfonikus költeménye. Liszt szimfonikus költeménye egy tételbe összefogott „négytételes” mű. Vett egy egyszerű dallamot, pár hangból álló
motívumot, amit újra és újra felhasznált, megváltoztatva a ritmust, a tempót, pár hangjegyet vagy a játékmódot, és minden témát ebből az alapmotívumból épített fel. A bevezetés a halandó embert mutatja meg, a második rész a felhőtlen szerelmi boldogságot ábrázolja, a harmadik az élet viharainak bemutatása, a negyedik a természethez való menekülés hangulatát szemlélteti, végül az utolsó rész a harc képével és az epilógussal zárul.