Krisztus utolsó hét szava a keresztfán – A Savaria Szimfonikus Zenekar húsvéti hangversenye

Krisztus utolsó hét szava a keresztfán – A Savaria Szimfonikus Zenekar húsvéti hangversenye

A Savaria Szimfonikus Zenekar a húsvéti ünnepkörhöz kötődő, Jézus kereszthalálának és feltámadásának emléket állító Haydn-művel hangolta az ünnepre zenekedvelő közönségét április 14-én, az Ünnepek bérlet negyedik előadásán. A húsvéti hangversenyt Dinyés Dániel vezényelte, közreműködött Torma-Hasza Mónika evangélikus lelkész.

 

Joseph Haydn az 1780-as évek közepén szokatlan felkérést kapott Spanyolországból: a cádizi Oratorio de la Santa Cueva számára kellett nagypénteki zenét komponálnia. A Goya festményeivel díszített templomban ezen a napon helyi szokás szerint a falakat fekete leplekkel takarták le, s csak középen világított egyetlen csillár. A pap a latin Bibliából felolvasta a Megváltónak a kereszten kimondott hét mondatát, mindegyikhez magyarázatot fűzött, s mindegyik magyarázat után hét-nyolc perces zene következett. Ezt a hét zenekari tételt komponálta meg Haydn, egy bevezető (Introduzione), illetve egy záró (Terremoto, a Jézus halálát követő földrengést ábrázoló) tétellel kiegészítve.

„Krisztus utolsó hét szava a keresztfán – mélységében rendít meg, mégis Isten végtelen szeretetéről tanúskodik az ember iránt, irántunk. Ennek a végtelen szeretetnek a megtapasztalása volt az, ami sok imádkozót, zeneszerzőt, sok-sok hívőt és igehirdetőt arra indított, hogy foglalkozzanak ezzel a hét mondattal, ami a haláltusáját vívó, búcsúzó, de végletekig engedelmes ember és a megváltás ajándékát nekünk adó Isten szava. Ez a hét mondat megismerteti velünk miért is élt Jézus és él ma is a feltámadott Krisztus.

Nagycsütörtök estéjén ezen a húsvéti koncerten Jézus szavai által, amik nagypéntek mélységét, feketeségét hordozzák, lehetőségünk van lekuporodni a kereszt elé. Bárhonnan is jöttünk, legyünk keresztyénként elő emberek, vagy csak keresők, vagy olyanok, akik csendességet szeretnének. Mindannyiunknak lehetősége van megállni, elcsendesedni, közelebb lépni, lekuporodni, megérezni, mi történt ott a kereszt alatt, a kereszten és a kereszt után.

A kereszt Isten végtelen szeretetének a helye, a függőleges szára, mint egy felfelé mutató ujj, azt hirdeti, hogy Isten megbocsát az embernek, a vízszintes, mint kitárt kar, amely átöleli a világot, ahogyan Krisztus is átölel mindannyiunkat békességet teremtve.

A keresztre feszített Jézus az evangéliumok tanúsága szerint összesen hétszer szólalt meg. Ennek a hét megszólalásnak van egy belső rendje, amely megfelel a szenvedő, haldokló ember belső útjának. Az első és az utolsó az Atyát szólítja meg, a középső, a negyedik az elhagyatottság imáján keresztül szól Istenhez a zsoltáros szavaival. Egy mondat szól a fizikai hiányról, a testi kín átéléséről. A többi pedig a kapcsolatokról, a közösség megéléséről szól.

Krisztus utolsó hét szava a keresztfán – a hívő Haydn ezzel a művel interpretálta mit jelent számára a feltámadott Krisztussal élni. Mert mindazt, amit ma meghallunk, amit megérezhetünk belőle egyedül innen, a húsvéti bizonyosság felől élhetünk meg, ahogyan Haydn is. Enélkül csupán egy fekete, borzalmas, emberi értelemmel felfoghatatlan történelmi esemény maradna. de leborulhatunk a kereszt elé és találkozhatunk Vele, aki megszólalt, aki haláltusájában is értünk imádkozott és könyörgött és aki ezt teszi azóta is.”

/Torma-Hasza Mónika, evangélikus lelkész, szombathely-lutheran.hu/

A hét idézett mondat:
1. „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.”
2. „Még ma velem leszel a paradicsomban.”
3. „Asszony, íme a te fiad. Íme a te anyád.”
4. „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?”
5. „Szomjazom!”
6. „Bevégeztetett.”
7. „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.”

A művet 1787 nagypéntekén Bécsben is bemutatták, s az Artaria kiadó az eredeti, zenekari darab mellett még az évben megjelentette Haydn vonósnégyes-átiratát, illetve a szerző jóváhagyásával készült szóló zongoraverziót is. 1796 nagypéntekére oratorikus változatot is készített a műből.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

17 + tizenhét =

Pin It on Pinterest