A Közgyűlés – a Szakmai Bizottság javaslatával egyezően – egyhangúlag a Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatójának 2025. június 1. napjától 2030. május 30. napjáig terjedő határozott időtartamra Popa Gergelyt választotta meg.
KÖZLEMÉNY
Az előadó-művészeti szervezet vezetőjének választására irányuló pályázati eljárásról és a munkakör betöltésének szabályairól szóló 155/2017. (VI. 15.) Korm. rendelet 6. §. (3) bekezdése alapján az alábbi közleményt adom ki:
Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlése 2024. november 28-án pályázati felhívást fogadott el a Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatói álláshelyének betöltésére. A pályázati felhívásra határidőben 4 pályázó, Balassa Krisztián, Batyi Róbert, Popa Gergely és Szabó Péter nyújtott be pályázatot, utóbbi 2025. február 21-én írásban visszavonta azt. A zenekari szakmai bizottság 2025. február 13-án, 14 órakor Szombathelyen, a Városházán tartotta ülését. A szakmai bizottság a pályázatokat értékelte.
Balassa Krisztián pályázatáról a Szakmai Bizottság az alábbi összegző véleményt alkotta: pályázata formai szempontból érvényes volt, a pályázó a pályázati feltételeknek megfelel. A Szakmai Bizottság 0 igen, 8 nem szavazat mellett Balassa Krisztián pályázatát nem támogatta.
Batyi Róbert pályázatáról a Szakmai Bizottság az alábbi összegző véleményt alkotta: pályázata formai szempontból érvényes volt, a pályázó a pályázati feltételeknek megfelel. A Szakmai Bizottság 0 igen, 8 nem szavazat mellett Batyi Róbert pályázatát nem támogatta.
Popa Gergely pályázatáról a Szakmai Bizottság az alábbi összegző véleményt alkotta: pályázata formai szempontból érvényes volt, a pályázó a pályázati feltételeknek megfelel. A Szakmai Bizottság 7 igen, 1 nem szavazat mellett Popa Gergely pályázatát támogatta.
Szabó Péter pályázatáról a Szakmai Bizottság az alábbi összegző véleményt alkotta: pályázata formai szempontból érvényes volt, a pályázó a pályázati feltételeknek megfelel. A Szakmai Bizottság 0 igen, 8 nem szavazat mellett Szabó Péter pályázatát nem támogatta.
A szakmai bizottság és az önkormányzat illetékes bizottságának véleménye ismeretében Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlése a 2025. február 27. napján tartott ülésén az alábbiakról döntött:
A Közgyűlés – a Szakmai Bizottság javaslatával egyezően – egyhangúlag a Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatójának 2025. június 1. napjától 2030. május 30. napjáig terjedő határozott időtartamra Popa Gergelyt választotta meg.
|