Növendékek reflektorfényben – A jövő zenészei adtak gálahangversenyt a Bartók Teremben

Növendékek reflektorfényben – A jövő zenészei adtak gálahangversenyt a Bartók Teremben

Az eddigi talán legszínvonalasabb „konzis” gálahangversenynek lehetett tanúja a Bartók Terem közönsége május 23-án. A Savaria Szimfonikus Zenekar és a Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium közös koncertjén az előválogatón kiválasztott legtehetségesebb diákok léptek fel szólistaként a zenekar kíséretével.

Tizenkét tehetséges zenésznövendék lépett fel a Savaria Szimfonikus Zenekar és a Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium közös hangversenyén május 23-án a Bartók Teremben.

A zenekart Medveczky Szabolcs vezényelte, az est házigazdája Feriencsik László zenetanár volt.

Kiss Barna, a szimfonikusok igazgatója köszöntőjében elmondta, az intézmény legtehetségesebb növendékeinek, azaz a jövő zenészeinek bemutatkozási lehetőséget adó hangversenyt Mérei Tamás, a szimfonikusok egykori igazgatója hívta életre. Az idei gálahangverseny immár a 13. volt. Reményét fejezte ki, hogy az itt fellépő növendékek közül többen majd a szimfonikusok tagjai lesznek, ahogy a jelenlegi zenekarban is 20 olyan zenész van, akik a Művészeti Szakgimnázium egykori hallgatói voltak.

A hangversenyt követően Kiss Barna és Molnár Dániel, a szakgimnázium zeneművészeti igazgatóhelyettese adott ajándékot és emléklapot a fellépőknek.

Kiss-Vincze Eszter fuvolaművész a gálahangversenyen legemlékezetesebb produkciót nyújtó növendék zenei előmenetelét segítette anyagi támogatással, amit ezúttal Kocsis Barnabás szaxofonos kapott.

Mérei Tamás szülei idén is díjat ajánlottak fel, kifejezetten csellistának. A díjat Kiss Barna igazgató adta át Kérges Zsófia Eszternek.

A szimfonikus zenekar is díjazta a próbákon és a gálán legjobb teljesítményt nyújtó szólistát, a döntés alapján Kruska Nándor szaxofonos kapta az elismerést.

A gálán fellépő szólisták:

Szabó Hunor – kürt
Cimbolinec István – ének
Sipos Luca Borbála – fuvola
Sárközi Rózsa – hegedű
Szöllősi Bottyán Mór – klarinét
Cukor kórus
Berecz Laura – hegedű
Zavaczki Aliz – fuvola
Kérges Zsófia Eszter – cselló
Kocsis Barnabás János – szaxofon
Karácsony Áron – marimba
Kruska Nándor – szaxofon

Szöveg és fotók: Büki László / Savaria Szimfonikus Zenekar

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenhat + 5 =

Hasonló bejegyzések

Pin It on Pinterest