Március 27-én este különleges hangulatú hangversenynek adott otthont a Bartók Terem, ahol a Savaria Szimfonikus Zenekar Antal Mátyás vezényletével, Rohmann Ditta csellóművész közreműködésével lépett színpadra. Az est műsora a 20. század sokszínű zenei világát járta be – drámai erővel, lírai mélységgel és elementáris energiával.

A koncert Muszorgszkij Szent Iván-éj a kopár hegyen című művének eredeti változatával nyitott (Éj a kopár hegyen) – egy ritkán hallható, különleges darabbal, amely eltér a közismert, Rimszkij–Korszakov-féle átirattól.

A hangversenyt követően Antal Mátyást is megkérdeztük az est tapasztalatairól:

„Nekem fantasztikus volt. A koncentráció, a munkafegyelem, a profizmus, az odafigyelés, a jelenlét – a színvonal, ahogy a szólókat eljátszották. Ez egy rettenetesen nehéz műsor volt, átlagon felüli nehéz, és ahogy ezt tulajdonképpen megvalósították ennyi idő alatt… nagyon örültem. A szeretetteljes fogadtatás is – minden együtt nagyon-nagyon jó volt.”

A karmester a nyitómű különlegességét is kiemelte:

„Muszorgszkijnak az az érdekessége, hogy ez egy nagyon ritkán játszott mű, az eredeti változat. A köztudatban a Rimszkij–Korszakov által átírt verzió él, ezt szinte soha nem játsszák. Az eredeti címe Szent Iván-éj a kopár hegyen, Gogol nyomán született. Egy horrorisztikus Szent Iván-éj – nagyon ősi, nagyon barbár, mélyen orosz zene. Minden aszimmetria, minden nyersesség benne van, amit a későbbi átirat kisimított.”

Az est első felének középpontjában William Walton csellóversenye állt – egy különleges hangvételű, lírai és mélyen személyes karakterű alkotás, amely az orosz repertoár súlyos tónusai között szinte „kakukktojásként” jelent meg, mégis szervesen illeszkedett az est ívébe. A mű bensőséges, történetszerű karaktere Rohmann Ditta előadásában különösen erőteljesen bontakozott ki: játéka természetes, szenvedélyes és közvetlen volt, a hangszer hangja pedig szinte beszélővé vált.

A csellóművész személyes kötődése a helyszínhez és a zenekarhoz is érezhető volt az előadás során: visszatérő vendégként, ismerős művészek és kapcsolatok között lépett színpadra, ami különleges biztonságot és közvetlenséget adott játékának. A közönség hosszan tartó vastapssal és bravókkal jutalmazta az előadást, amelyre ráadásként Benjamin Britten harmadik csellószvitjéből hangzott el egy rövid, spontán választott részlet.

A szünet után Sosztakovics I. szimfóniája zárta az estet – egy rendkívüli érettségről tanúskodó mű, amelyet a zeneszerző mindössze tizennyolc évesen írt. A darab mélysége és belső arányérzéke Antal Mátyás értelmezésében különösen erőteljesen jelent meg, a zenekar pedig nagyfokú koncentrációval és érzékenységgel formálta meg a mű karaktereit.

A hangverseny különleges körülmények között valósult meg: az erős széllel érkező időjárási front ellenére a közönség szép számban töltötte meg a termet. A Savaria Szimfonikus Zenekar ezúton is köszönetét fejezi ki a hallgatóknak, hogy a mostoha időjárás dacára is velünk tartottak, és részesei voltak ennek a kivételes estének.

Az est egészét a figyelem, a jelenlét és a közvetlenség hatotta át – a színpadon és a nézőtéren egyaránt. A hosszan tartó taps és a visszajelzések egyértelművé tették: valódi, mély zenei találkozás jött létre előadók és közönség között.

Fotó: Mészáros Zsolt