Február 27-én csaknem teltház előtt valósult meg a Savaria Szimfonikus Zenekar Szimfónia bérletsorozatának kilencedik hangversenye a Bartók Teremben. Az est különleges dramaturgiai ívet rajzolt a meditatív elmélyüléstől a klasszikus ragyogáson át a romantikus monumentalitásig.

A koncert nyitányaként elhangzó Fratres – Arvo Pärt letisztult, szinte időtlen meditációja – mély, közös csenddel indította az estét. Halász Péter vezényletével a zenekar különös érzékenységgel teremtette meg azt a diszkrét zenei világot, amely különleges ráhangolódást kínált a közönség számára.

Az est középpontjában Králik Abigél állt, aki Mozart hegedűversenyét szuggesztív, egyedi hangon szólaltatta meg. A mű különleges jelentőséggel bír számára: ez volt az első hegedűverseny, amelyet pályája kezdetén megtanult, és amelyhez azóta is személyes kötődés fűzi. Előadásában különösen a második tétel kapott bensőséges, elmélyült karaktert – a művész kedvenc részeként ez most is különösen árnyalt megszólalásban hangzott el. A közönség hosszan tartó vastapssal jutalmazta a produkciót.

A szünet előtt, a lelkes fogadtatás nyomán ráadás is elhangzott: Bartók Béla Román népi táncok című művéből hangzott el részlet különleges formában. Az eredetileg zenekarra írt darab legismertebb, zongora–hegedű átiratát a művész saját elképzelése szerint dolgozta át szóló hegedűre és vonósokra, kifejezetten erre az alkalomra.

Králik Abigél választása személyes indíttatású volt: úgy érezte, magyar közönség előtt különösen otthonosan hat majd. A kamaraszerű előadásban Selmeczi Gábor, Bozsodi Tamás (hegedű), Berki Gábor (brácsa), Kóta Donát (cselló) és Sárközi Gábor (nagybőgő) csatlakozott a szólistához. A bensőséges, mégis lendületes megszólalást a közönség ismételten nagy tapssal fogadta.

A szünet után Anton Bruckner III. („Wagner”) szimfóniájának 1889-es változata hangzott el, amely méltó, nagyívű lezárását adta az estének. A mű – amelyet a zeneszerző eredetileg Richard Wagner-nek ajánlott, és amely több átdolgozáson keresztül nyerte el végső formáját – az 1889-es verzióban koncentráltabb szerkezetével és átgondolt dramaturgiájával hat. A monumentális hangzás és a lírai belső pillanatok egyensúlya emelkedett, ugyanakkor fegyelmezett lezárást adott a koncertnek.

A Szimfónia bérlet kilencedik estje így a közös csendtől a közös ünneplésig ívelt – egy olyan hangversenyként, amelyben személyes történetek, kamaraszerű pillanatok és szimfonikus léptékű gondolatok találtak egymásra a Bartók Teremben.

Fotó: Mészáros Zsolt