Különleges, színekben és karakterekben gazdag műsorral zárta évadát a Savaria Szimfonikus Zenekar június 11-én a Bartók Teremben. A Kelet-európai rapszódia című hangverseny nemcsak a Szimfónia bérlet utolsó estje volt, hanem igazi zenei utazás is: román, cseh és közép-európai hangzásvilágok találkoztak benne kortárs energiával, klasszikus eleganciával és felszabadult zenekari lendülettel.

Magyarországi bemutatóval indult az évadzáró este

Az est karmestere Vajda Gergely, a Savaria Szimfonikus Zenekar vezető karmestere volt, szólistaként pedig Varga Gábor klarinétművész lépett színpadra. A program Adrian Pop Triptichon című művével indult, amely magyarországi bemutatóként hangzott el Szombathelyen. Ezt követte František Kramář Klarinétversenye, majd a szünet után Antonín Dvořák Szimfonikus variációi és George Enescu sodró lendületű I. román rapszódiája zárta az évadot.

A Savaria Szimfonikus Zenekar évadzáró hangversenye a Bartók Teremben.

Vajda Gergely számára a műsor egyik legizgalmasabb pontja Dvořák ritkán játszott Szimfonikus variációinak előadása volt. Mint mondta, régóta szerette volna vezényelni ezt a darabot, és külön öröm volt számára, hogy végül a Savaria Szimfonikus Zenekarral valósíthatta meg először. A művet igazi „rejtett gyöngyszemként” jellemezte: olyan kompozícióként, amelyet szerinte sokkal többször kellene hallani a koncerttermekben.

Egy ritka klarinét különleges hangja

A koncert első részének egyik különlegességét Varga Gábor közreműködése jelentette, aki Kramář Klarinétversenyét egy ritka, puszpángfából készült klarinéton szólaltatta meg. A hangszer választása nem pusztán látványos érdekesség volt, hanem szorosan kapcsolódott a mű korához és hangzásvilágához. Varga Gábor elmondása szerint a 18–19. század fordulóján, vagyis Kramář idejében ez a fafajta meghatározó volt a klarinétkészítésben. A modern hangszertechnika és a historikus anyag találkozása különleges tónust eredményezett: a hangzás melegebb, puhább, bensőségesebb színeket kapott.

A szólista arról is beszélt, hogy a puszpángfa érzékeny anyag: a páratartalomra és a hőmérsékletre is erősebben reagál, mint a modern klarinétoknál megszokott grenadilfa. Emiatt az intonáció megtartása különösen nagy figyelmet igényel. A közönség mindebből leginkább a végeredményt érzékelte: azt a természetes, éneklő, mégis virtuóz klarinéthangot, amely Kramář művében egyszerre idézte meg a klasszika eleganciáját és a korai romantika ragyogását.

Varga Gábor klarinétművész Kramář Klarinétversenyének előadásában.

Kramář Klarinétversenye után Varga Gábor ráadással köszönte meg a közönség figyelmét: Johann Sebastian Bach VI., D-dúr csellószvitjéből az Allemande tételt szólaltatta meg klarinéton. A bensőséges, letisztult ráadás különleges ellenpontja volt a koncert első részének: a versenymű virtuozitása után egyetlen hangszer hangján szólalt meg a csendesebb, személyesebb zárszó a szünet előtt.

Varga Gábor örömmel tért vissza a Savaria Szimfonikus Zenekarhoz. Mint elmondta, korábban is többször dolgozott már az együttessel, számos muzsikust régóta ismer, ezért a próbafolyamatot végig családias légkör jellemezte. Vajda Gergelyről úgy fogalmazott: rendkívül profi karmester, aki pontosan érzi, mikor mennyi munkára van szükség, és ha látja, hogy a zenekarból még több is kihozható, azonnal tudja, hogyan kérjen többet. A szólista szerint a zenekar mindent megtett azért, hogy őt a lehető legjobban körülvegye, és ez a koncertélményben is érezhető volt.

Dvořák rejtett gyöngyszeme a Bartók Teremben

A szünet után Dvořák Szimfonikus variációi újabb arcát mutatták meg a zenekarnak. A ritkán hallható mű egyetlen témából épít fel gazdag, sokszínű szimfonikus világot: lírai, játékos, drámai és ünnepélyes karakterek váltják benne egymást. Vajda Gergely értelmezésében a darab nem pusztán technikai vagy formai bravúrként hatott, hanem folyamatosan változó, élő zenei folyamatként.

Vajda Gergely, a Savaria Szimfonikus Zenekar vezető karmestere az évadzáró hangversenyen.

Az évadzáró koncert végül George Enescu I. román rapszódiájával teljesedett ki. Vajda Gergely szerint egy évadzáró koncert műsorának összeállításakor különösen fontos a dramaturgia: a szünet előtti résznek úgy kell hatnia, hogy a közönség vissza akarjon térni a második részre, a koncert végén pedig olyan lezárásra van szükség, amely után nem marad hiányérzet. Enescu Román rapszódiája erre tökéletes választásnak bizonyult: a darab fokozatosan kibomló, egyre tüzesebb zenei világa ünnepi energiával töltötte meg a Bartók Termet.

Álló taps és ünnepi lendület az évad végén

A közönség álló tapssal köszönte meg az évad utolsó hangversenyét.

A koncert végén a közönség álló tapssal köszönte meg az estét. A Román rapszódia felszabadult lendülete méltó lezárása volt nemcsak a hangversenynek, hanem az egész évadnak is.

A Kelet-európai rapszódia egyszerre volt évadzárás és összegzés: megmutatta a Savaria Szimfonikus Zenekar sokszínűségét, a ritkán hallható művek iránti nyitottságát, valamint azt az előadói energiát, amely a közönséggel való élő találkozásban válik igazán teljessé. A Bartók Teremben ezen az estén a szezon nem egyszerűen véget ért, hanem ünnepi lendülettel köszönt el a közönségtől.

Fotó: Mészáros Zsolt