1966. december 28-án született Szombathelyen. Hét évesen iratkozott be a szombathelyi Bartók Béla Zeneiskolába. Az első négy évben hegedült, majd 11 évesen kezdett kürtölni Buza Gáspárnál. Az ő irányításával végzett a szombathelyi Zeneművészeti Szakközépiskolában 1985-ben.
A budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián Tarjáni Ferenc osztályában tanult, kiváló minősítésű kamaraművész-művésztanári diplomáját 1990-ben szerezte meg. Egyetemi évei alatt rendszeresen dolgozott kisegítőként a jelentősebb budapesti zenekaroknál. 1989-től a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar tagja, ahol a mai napig dolgozik.
A hangszeres játék mellett 2001 szeptemberétől különböző, a zenekar életében meghatározó munkakörökben – ügyelő, ügyelő-titkár, zenekari titkár, megbízott igazgató – segíti az intézmény vezetését.
Zenepedagógusként tanított a kőszegi MÁV Nevelőotthonban, a szombathelyi Bartók Béla Zeneiskolában, az acsádi Ács Mihály Alapfokú Művészeti Iskolában, valamint a szombathelyi Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában.
Hangszeres művészként alapító tagja volt a Pannon Szólisták Kamarazenekarnak, a Funny Woods Fúvósötösnek. Jelenleg is aktív résztvevője a Camerata Pro Musica Kamarazenekar hangversenyeinek.
Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázat alapján 2015. június 1-től nevezte ki a zenekar igazgatójának.