Zenemanók a Melódia Planétán – A fantasy világát idézte meg a szimfonikusok játékos komolyzenei előadása a Bartók Teremben

Zenemanók a Melódia Planétán – A fantasy világát idézte meg a szimfonikusok játékos komolyzenei előadása a Bartók Teremben

Hat alkalommal kalauzolta a gyerekeket a Melódia Planétára a Savaria Szimfonikus Zenekar a Zenemanók új előadásán. A planétán megállítható volt az idő, ami számos vicces szituációt eredményezett. A zenészek a Mannequin Challenge-hez hasonlóan „befagyasztották” mozdulataikat, mozdulatlanná dermedtek, amit csak Boa Bea szuper-tímri (Dembrovszky-Mohai Zsófia oboaművész) tudott „feloldani”. Tarján Viktória és Kerti Botond története nagyon betalált a gyerekeknél, a szimfonikus zenekar művészei pedig ismét nagyszerű muzsikákkal hozták közelebb, tették könnyedebbé a komolyzenét.

A történet szerint a tímriknek mindennél fontosabb a zene, ezért mindegyikük tud valamilyen hangszeren játszani. Épp nyárköszöntő koncertjükre készülődtek, amikor Disszo Nándor (Vlasich Gábor kürtművész) a hangszerek elhangolásával tönkretette az előadást. Annyira hamisak voltak, hogy a közönség messzire szaladt! De idén felkészültek a renitens kürtösből, és három szuperhőst vetettek be arra az esetre, ha újból felfordulást okozna. Márpedig Disszo Nándor idén is készült a „bajkeverésre”.

Hogy én mennyire utálom ezt az egészet, és pontosan ezért fogom idén is tönkre tenni a többi tímri értelmetlen koncertjét! Odamegyek, és az előadásuk közepén olyat fújok, örökre elmegy a kedvük az együtt muzsikálástól!” – fogadkozott.


A három szuper-tímri között Disszo Nándor

No de miért teszi ezt Disszo Nándor a tímrikkel? A három szuper-tímri, Boa Bea, Gor Donka (Gyenge András) és Korpusz Kventin (Pálkövi Dániel) szupererejével szemben tehetetlen, a kezét ráfagyasztják a kürtre és kifaggatják, miért teszi tönkre minden évben a hangversenyüket. Ehhez vissza kell menni a múltba, ami Gor Donka varázserejével gyerekjáték, így kiderül, hogy Nándorunk kamaszkori szerelmét is elhívta egy koncertre, amin kürtösként fellépett, de annyira izgult, amikor megpillantotta Zon Gizit (Kardos Éva), hogy felsült, elveszett a darabban.

Még a mozira is igent mondott, ez lett volna a második randink! Hogy nézzek ezután a szemébe? Többé nem találkozhatok vele egy ekkora leégés után. Átkozott kürt, átkozott zene, nem fújok ezek után, soha-soha! Sőt, mást sem hagyok. Nem lehet, hogy más tündököljön, mikor én ennyire kínos helyzetbe kerültem. Mostantól minden zenés előadást tönkreteszek, hadd tudja meg minden tímri, milyen érzés” – tudtuk meg a múltba tekintve az előzményeket.

Persze minden jó, ha a vége jó, a 3 hős kibékíti a szerelemes párt, Nándort végül a zenekarba is beveszik, és közös muzsikálással ér véget a fantasy világát megvillantó történet.

Szöveg és fotók: Büki László / Savaria Szimfonikus Zenekar

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

3 × 3 =

Hasonló bejegyzések

Pin It on Pinterest