Ültetési rend a járványügyi helyzet alatt

                                                                   Kedves Közönségünk! Tisztelt Nézőink!

 

A Kormány 479/2020.(XI.3. ) Korm.rendelete 3.§ 2. bekezdés a) és b) pontja alapján a kulturális intézmények nézőtéri ültetési rendje az alábbiak szerint alakul:
2020. november 4-től a nézők
„ a) csak minden harmadik ülőhelyet foglalhatják el, két néző között két ülőhelyet
üresen kell hagyni, és
b) a közvetlenül egymás mögötti ülőhelyeket nem foglalhatják el.”
A hatályos jogszabályi rendelkezésekhez igazodva szűkítettük az előadások maximális nézőszámát, hogy biztosítható legyen a nézők közötti megfelelő távolság. Kollégáink előkészítették azt a nézőtéri szék kiosztást, amely a legutolsó határozat szerint lehetővé teszi a koncertlátogatást.
Egymás mellett egy háztartásból érkezők sem ülhetnek!
Az ültetés a fentiek betartása és betartatása miatt érkezési sorrendben, irányítottan történik!
Kérjük Tisztelt Közönségünket, hogy az előadás kezdésére várakozva a fogadótérben tartsák be a 1,5 m-es távolságot.
A jegyértékesítés szünetel, csak a megvásárolt bérletekkel tudnak előadásainkra jönni!
A korábban már foganatosított intézkedések természetesen változatlanok:
– érkezéskor testhőmérsékletet mérünk
– a maszk viselése a Bartók Teremben tartózkodás alatt végig kötelező
– kérjük, amikor csak lehet, használják a kihelyezett kézfertőtlenítőket
– a koncertterem szellőztetése, fertőtlenítése folyamatos
– kérjük a beléptetés zavartalan lebonyolítása érdekében érkezzenek időben
Megértésüket, és kitartásukat nagyon köszönjük!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

öt × 3 =

Hasonló bejegyzések

Pin It on Pinterest